2012.11.16, 15:16
Teljes alkoholtilalom Németországban?

A Német Közlekedésbiztonsági Tanács (Der Deutsche Verkehrssicherheitsrat, a továbbiakban: DVR) a 2012. szeptember 12-én Baden Württemberg tartomány székhelyén, Stuttgartban megtartott ülésén „frontot nyitott” az ittas járművezetőkkel szemben, és a teljes alkoholtilalom elrendelésének kérdéskörét javasolta a politika napirendjére tűzni. A DVR lépésének hátterében az áll, hogy az ittas járművezetés Németországban is a balesetek okozásának, a halálos és súlyos sérülések létrejöttének kiemelt oka.

A DVR szakértői meg van győződve arról, hogy az abszolút alkoholtilalom bevezetése által az ittasan okozott balesetek, valamint a közúti balesetben meghalt, illetve megsérült személyek száma egyértelműen csökkenni fog. Tekintettel arra, hogy az ittas vezetés az esetek többségében gyorshajtással is párosul, így a tilalom bevezetése a sérülések súlyosságának csökkentését is eredményezi (alacsonyabb ütközési, vagy elütési sebesség mellett a sérülések általában enyhébbek).

A statisztikák arról árulkodnak, hogy Németországban 2011-ben 400 fő vesztette életét olyan közúti balesetben, melyet szeszesitaltól befolyásolt állapotban lévő személy okozott. Az elhunytakon túl 19 809 személy sérült meg hasonló balesetben, közülük 5 515-en súlyosan.

Ezek a DVR szerint elfogadhatatlanul magas számok, s az alapvető emberi jogok biztosítása, valamint a közlekedésbiztonsági érdekek sürgős és radikális lépéseket követelnek.

A DVR elnöke, Walter Eichendorf szerint az alkoholos befolyásoltság alatt történő járművezetés a nem megfelelő sebesség alkalmazása, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása mellett az európai utak fő gyilkosának tekintendő. Eichendorf álláspontja szerint a közúti közlekedés résztvevői életének, testi épsége védelmének vitathatatlanul elsőbbséget kell élveznie minden más szemponttal szemben.

„A szabályok meglehetősen világosak”  – állítja a DVR elnöke: „aki vezet, ne igyon alkoholt, és aki iszik, az pedig ne vezessen”. Azt napjainkban még nem lehet megjósolni, hogy Németországban a járművezetés előtti és alatti alkoholfogyasztás teljes betiltása megvalósul-e, és ha igen, mikor. Mindenesetre jó előjel, hogy a kezdő vezetők és a hivatásos sofőrök esetében a németeknél néhány éve már „zéró tolerancia” van, s az intézkedést a társadalom többsége akceptálja.

Az egy évvel ezelőtt, 2011. november 09-én közzétett német közlekedésbiztonsági program ugyanakkor nem tartalmaz olyan kormányzati tervet, vagy elképzelést, mely az elkövetkezendő években a teljes alkoholtilalmat valamennyi járművezetőre ki kívánná terjeszteni, így a kérdéskör továbbra is nyitott.

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.07.01. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

...
2024.12.17. 22:17

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

...
2024.12.12. 22:52

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.