2022.12.14, 18:39
Tartósabb és gyorsabb útfelújítási módokat keresnek

A Magyar Közút kísérleti út- és hídépítési programjában új burkolatfelújítási technológiával kísérleteznek a Colas Út Zrt. szakemberei a Nógrád megyei 2106-os úton, Acsa és Erdőkürt között.

A közutas program célja a közútépítésben vagy fenntartásban korábban nem alkalmazott új építési anyagok, technológiák és eszközök kipróbálása a gyakorlatban. A most tesztelt technológiáktól hosszabb burkolati élettartamot, valamint kisebb üzemeltetési és karbantartási költséget várnak. A kísérleti programban egy 50 méteres, hagyományos technológiával felújított referenciaszakasz mellett háromféle új technikát próbáltak ki három 100 méteres útszakaszon. Az első 100 méteren olyan adalékot adtak a burkolat kopórétegébe, amely egy drágább, módosított bitumen tulajdonságait kölcsönzi a felületnek, így a burkolat hidegviselkedési jellemzői javulnak.

A következő 100 méteres szakaszon a burkolat kopórétege alatti kötőrétegben egy természetes aszfalt tartalmú adalékot alkalmaztak, amellyel az aszfaltkeverék merevsége és ezáltal az élettartama növelhető úgy, hogy a fáradási tulajdonságai nem romlanak, azaz várhatóan nem, vagy csak később jelennek meg rajta repedések. A harmadik szakaszon egy itthon még nem használt aszfaltrácsot terítettek le, amely a burkolat alatti rétegekben keletkező repedések feltükröződését akadályozza meg, valamint a felülről érkező vizet nem engedi le a mélyebb rétegbe, így növelve a felújított burkolat élettartamát. A Colas egyéni kísérletként továbbá egy üvegszálas szenzort is elhelyezett a burkolaton, amellyel a különböző időszakokban, évszakokban lehet majd mérni a pályaszerkezetre nehezedő eltérő terhelés fokát, mely szintén fontos visszajelzés a felújítás, üzemeltetés fejlesztése terén.

Mint valamennyi kísérleti programnál, így ebben az esetben is a kivitelezést követően 5 éven át mérnöki és laborfelügyelet kíséri figyelemmel a fejlesztések meghatározott paramétereit és vizsgálja a közlekedési, fenntartói, környezetre gyakorolt hatásait. Az így gyűjtött fenntartói tapasztalatokat, minősített vizsgálatokat követően derülhet ki az adott innováció gyakorlati alkalmazhatósága.

Obb 30ev 2

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.07.01. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

...
2024.12.17. 22:17

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

...
2024.12.12. 22:52

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.