Elkészült Magyarország leghosszabb gumibitumenes útszakasza.
Gumibitumen felhasználásával készült útszakaszt adtak át az M83 számú autóúton, amelyhez a MOL zalaegerszegi gyárából érkezett az alapanyag. Az útpályaszerkezet alap- és kötőrétegében mintegy 10 000 tonna gumibitument használtak fel, így Magyarország leghosszabb, 36 kilométeres gumibitumenes útszakasza épült meg. A várakozások szerint a gumibitumenből készült utak tartósabbak, mivel kisebb a kátyúk és nyomvályúk kialakulásának esélye a hagyományos bitumennel készült utakhoz képest. A gumibitumen emellett környezetkímélőbb, mert az előállításához használt gumiabroncsokat hasznosítanak fel.
A MOL Zalai Finomítójában 2012-ben kezdték meg a gumibitumen gyártását, évi 5000 tonna kapacitással. A kísérleti fázis után a MOL az említett helyszínen egy évi 20 ezer tonna gumibitumen gyártására képes új üzemet épített, amelyet 2020-ban adtak át. A vállalat a gyártás indulása óta 4 500 tonna gumiőrleményből állított elő gumibitument, amely mintegy 750 000 db használt személygépkocsi abroncs hulladékából készült, és eddig 180 kilométernyi útszakasz építésénél használták fel. A gumibitumennel épült aszfaltutak élettartama másfélszerese a normál bitumenből készültekéhez képest. A gumibitumen ásványi anyaghoz való jó tapadása csökkenti a kátyúk kialakulásának az esélyét, és nagyobb terhelhetősége miatt a nyomvályúsodási hajlam is kisebb. Ezáltal az utak fenntartási költsége csökken. Lakóövezetek közelében fontos szempont, hogy a használatával kisebb a járművek gördülési zaja, ami csökkenti a környezet zajterhelését.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.