A világ legzöldebb autógyártójának tartott, és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az Álomautó Rajzversenyt, amelyre a világ bármely országából nevezhettek a gyermekek inspiráló pályaműveikkel. A Tokióban megrendezésre került idei döntőre két magyar gyermek is kiutazhatott szülői kísérettel, ami önmagában is hatalmas eredmény. Egyikük még bronzérmet is szerzett a versenyen, amelyre idén 76 országból 650.000 pályamű érkezett.

Ünnepélyes keretek közt hirdette ki az immáron világszinten is meghatározó eseménnyé vált 12. Toyota Álomautó Rajzverseny győzteseit a Toyota: a vállalat járműélmény központjában, a tokiói Mega Web létesítményben átadták át a helyezetteknek járó díjakat. A 2004-ben alapított Álomautó Rajzverseny (Toyota Dream Car művészeti pályázat) lehetőséget kínál a világ összes gyermekének lehetőséget kínál, emellett felkelti az érdeklődést korunk legnépszerűbb közlekedési eszközére, az autóra.
A lelkesen rajzoló, illetve festő, majd munkáikat a világ minden zugából a pályázatra beküldő gyermekek támogatásának és együttműködésének, valamint az országos vagy regionális versenyeket helyben megszervező forgalmazók és leányvállalatok erőfeszítéseinek köszönhetően a művészeti verseny 2018-ban már tizenkettedik évét ünnepelhette.

Az országos versenyekre 2017 októbere és 2018 márciusa között került sor, majd a helyi győztesek munkái az áprilisban, Japánban megrendezett döntőn kerültek a zsűri elé. Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke, művészeti szakértők, valamint a Toyotától független autóipari szakemberek minősítették az alkotásokat, és választották ki három korosztályban az aranyérmeseket. A három korosztályban – 7 éves és fiatalabb, 8-11 éves, és 12-15 éves – egy-egy aranyérmet, két-két ezüstöt, valamint három-három bronzot, továbbá négy-négy elismerő oklevelet osztottak ki. A versenyen három különdíj is gazdára talál: az Akio Toyoda elnöki különdíj (Akio Toyoda elnök döntése alapján), a Fejlesztési ihletadó díj (Didier Leroy alelnök döntése alapján), valamint a Mosolyt csal az arcomra! – díj (online közönségszavazat alapján).
A 12. Álomautó Rajzversenyre beérkezett 650.000 pályaműből a díjnyertes pályázatokat a nemzeti fordulók győztesei közül választották ki. Összesen 30, Európából pedig mindössze 6 gyermek utazhatott ki a tokiói döntőre, ebből Magyarországot 2 hihetetlenül tehetséges gyermek képviselte. A pályaműveket kategóriánként értékelték, a 7 éves és fiatalabb kategóriában Magyarországról Csiszár Dániel Attila (7 éves) „Sivatagtisztító autó” című rajzával került be a 10 legjobb közé, míg a 8-11 éves kategóriában Nagypál Borbála (11 éves) „Környezettisztító Toyota” című művével jutott be a TOP10-be, így mindkettejük szülői kísérettel utazhatott ki Tokióba, ahol Dániel rajzával végül bronzérmet szerzett. A 7 éves és fiatalabb kategóriában végül egy indonéziai, a 8-11 éves kategóriában egy lengyel, míg a 12-15 éves kategóriában egy laoszi gyermek pályaművét ítélte a zsűri a legjobbnak.

?
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.