2020.08.17, 18:19
Akár jöhetnek is az önvezető autók

A KPMG tanácsadó cég tanulmánya az idén 30 országot talált arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálja az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét; Magyarország a 25. helyen végzett a vizsgált országok között.

A KPMG a szabályozói környezetet, a technológiai és innovációs környezetet, az infrastruktúra kialakítását, valamint a fogyasztói hozzáállást vizsgálta kutatásában. A kutatás megállapította, hogy az önvezetés témáját övező „felhajtás” lassan alábbhagy, és a józan építkezés fázisába lép a technológiai környezet, hogy valóban kényelmünket szolgáló, biztonságos, fenntartható eszköze legyen a mindennapoknak. A tanácsadó cég listáján szereplő legtöbb ország – 17 a tavaly is vizsgált 25-ből – az idén növelte a pontszámát. Kiemelték, a távol-keleti régió előretörését: Dél-Korea a 12. helyről az előkelő 7. helyre ugrott, míg a szoros versenyben Szingapúr vette át az első helyet, Hollandiát szorítva maga mögé a második helyre.
Az első ötbe még Norvégia, az Egyesült Államok, és Finnország fért be, utóbbi Svédországot utasította maga mögé, ami azt is jelenti, hogy Észak-Európa a másik fontos bölcsője az autonóm közlekedésnek. Az önvezető autózás területén Magyarországon nem csak az országban jelenlévő autómárkák és beszállítóik aktívak, mint a Bosch, a Continental, a Knorr-Bremse vagy a ThyssenKrupp, hanem számos független magyar intézmény és vállalkozás is, már 2015 szeptemberében megalakult a RECAR Autonóm Jármű Kutató Központ a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (KJK) gondozásában, amelyhez csatlakozott a BME VIK, az ELTE IK és az MTA SZTAKI is – írták a közleményben.
Kiemelték, hogy Zalaegerszegen tesztpálya épült, ahol többek között egy Smart City Zone nevű városi szimulációs környezet ad lehetőséget az önvezető autók tesztelésére, valamint a kapcsolódó töltési és kommunikációs infrastruktúra fejlesztéseinek demonstrálására, köztük az 5G tesztelésére is. A zalaegerszegi tesztpálya kiemelkedő abból a szempontból is, hogy a kapcsolódó M76-os főút révén intelligens gyorsforgalmi szakaszt is kaphat a jövőben.
Az elemzők szerint Magyarországot az önvezetés terén említésre méltó országok térképére teszi egyebek közt a startupként induló rendszerfejlesztő, a fehér-zöld tesztautóival országszerte felbukkanó AImotive, továbbá az itt megtelepedő külföldi cégek kutatás-fejlesztési tevékenysége is. A Continental 100 hardver és szoftver szakembert alkalmazó kutatás-fejlesztési központot nyitott, a ThyssenKrupp önvezető kormányrendszereket fejleszt, míg a Knorr-Bremse autonóm teherjárművek, a Bosch pedig szenzorok fejlesztésével foglalkozik Magyarországon. Nemcsak a német multik aktívak Magyarországon a kutatás-fejlesztésben, hanem a Jaguar Land Rover is 100 fős tervezői irodát nyitott, a Vodafone pedig az Almotive-val és a holland Here Technologies-zal közösen a fizetést is intéző online parkolási rendszert fejleszt mélygarázsok számára – sorolták.
Ezek a példák is jól mutatják, hogy Magyarország elsősorban kínálati oldalon fog tudni becsatlakozni, a járműipar és a telekommunikáció metszetét adó új technológiák fejlesztési helyszíneként, beszállítójaként. A felhasználói oldalon viszont nem várható, hogy húzóerőt képvisel a magyar piac – állapítja meg a KPMG.

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.07.01. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

...
2024.12.17. 22:17

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

...
2024.12.12. 22:52

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.