A hazai gyártású Pannónia motorkerékpárokat aligha kell bemutatni. A 60-as és 70-es évek legendás kétkerekűje a magyar járműgyártás egyik büszkeségévé vált, s a márkának napjainkig is sok rajongója van. A rendőrség már a 60-as években is használt Pannóniákat, de ezek a sorozatgyártású, többségében T5 és P10 modellek semmiben sem tértek el a kereskedelmi forgalomban kapható változatoktól.
Az első rendőri jellegű sorozatra – 20 db P20-as modellre – 1972-ben adták le a rendelést, melyet 1973-ban és 1974-ben összesen 80 db P21-es követett. A rendőrségi motorkerékpárok formája összetéveszthetetlenül Pannónia maradt, mégis számos egyedi ismertetőjeggyel rendelkezett.

A rendőri jelleg első sorban a jármű színében mutatkozott meg. Az üzemanyagtank kék színű volt, míg a jármű más részei fehér színt kaptak. Az egyedi kialakítású bukócső tetejére került a két darab kéklámpa. Ezek eredetileg Barkas ködfényszórók voltak, kékre festett üveggel, majd később kék izzókat helyeztek az átlátszó üvegű lámpatestbe. A kék lámpa kapcsolója az első fényszóró tetejére került. A jármű kormánya szélesebb volt az átlag Pannóniákénál, s mindkét végére az MZ-ktől származó irányjelzőt helyeztek.
A rendőri Pannóniák két akkumulátort kaptak, így a szerszámos doboz az eredeti helyéről a hátsó sárvédő jobb oldalára került. Az autópálya rendőrséghez került példányokra kivilágítható „Stop” feliratot is szereltek az ülés mögé.

A kéthengeres, 246 cm3-s, 22 lóerős rendőri P21-esek az akkori átlagmotoroknál gyorsabbak voltak, mégsem váltak be igazán rendőri célokra. Kísérési feladat végzése közben nem egyszer előfordult, hogy a védett vezető és kísérete panaszkodott a kétütemű járművek által kibocsátott „átláthatatlan” füstfelhőre, míg járőrszolgálatban a motorok a nagyobb teljesítmény ellenére sem bírták a tartós gyors igénybevételeket.

A rendőrségi Pannóniákat a 70-es évek végén végleg kivonták a szolgálatból. Néhány példányuk a mai napig fennmaradt, a szerencsésebb darabokat műgyűjtők gondozzák.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.