Az Egyesült Államokban 1974-ban lépett hatályba a „The National Maximum Speed Law (NMSL), mely jelentős mértékben korlátozta a gépjárművek lakott területen kívüli utakra engedélyezett legnagyobb haladási sebességét.

Meg kell jegyezni, hogy a törvény meghirdetésének hátterében első sorban nem közlekedésbiztonsági, hanem gazdasági szempontok álltak. Az NMSL ugyanis része volt annak a szövetségi szintű szabályozási csomagnak, melyet az Egyesült Államok szenátusa az 1973. évi olajár emelkedés válaszlépéseként hívott életre. A kőolaj árának robbanásszerű emelkedése következtében ugyanis krónikus üzemanyag hiány lépett fel az USA-ban, mely már olyan mértékű volt, hogy kihatott a Föld legerősebb gazdaságának működőképességére is. Az üzemanyag termelés nem kevesebb mint 15%-kal esett vissza. Ezért mindennapos jelenségnek számított, hogy az üzemanyag töltő állomások százainál nem lehetett üzemanyaghoz jutni, korlátozták továbbá a vásárolható üzemanyag mennyiségét, vasárnap pedig általános vásárlási tilalmat rendeltek el az üzemanyagokra.

A gazdaság, első sorban az ipar megsegítését célzó, általános sebességkorlátozást elrendelő jogszabály életbe lépésétől ugyanakkor a balesetszám csökkenését is remélték. A törvény tervezetét az akkori elnök, Richard Nixon ismertette 1973. november 26-án. Az elnök eredeti javaslata szerint a személygépkocsik megengedett legnagyobb sebessége szövetségi szinten nem haladhatta volna meg az 50 mph-t (80 km/h-t), míg  – és ez igencsak érdekesség – a tehergépkocsikra és az autóbuszokra ennél nagyobb, legfeljebb 55 mph sebességet szándékoztak meghatározni.

A jogszabály számos szövetségi állam tiltakozását, ellenállását váltotta ki, mely részben arra vezethető vissza, hogy korábban a járművek haladási sebességének a szabályozása nem a szövetség, hanem az adott állam hatáskörébe tartozott (Kalifornia állam éppen akkoriban csökkentette a lakott területen kívüli sebességet 75 mph-ról 70 mph-ra, a további korlátozást kifejezetten ellenezte). Végezetül a törvényhozási viták során a sebességhatár részben módosult.

Az NMSL-t a szenátusi jóváhagyást követően Nixon elnök 1974. január 02-án írta alá, és a szabályok 60 nappal később léptek hatályba. A törvény értelmében a legalább négy forgalmi sávból álló, úgynevezett osztott pályás utakon a járművek megengedett legnagyobb sebessége nem haladhatta meg egyetlen állam területén sem az 55 mph-t (ez kb. 90 km/-nak felel meg).

A korábbi általános felső sebességhatár egyébként 75 mph (kb. 120 km/h) volt, így a sebességkorlátozás mértéke jelentős volt. Ez a sebességszabályozás az NMSL 1987. évi módosításáig volt érvényben. Az intézkedésnek gazdasági és közlekedésbiztonsági hatásai egyaránt voltak. Gazdasági szempontból a törvény kihirdetése által az üzemanyag fogyasztás 2,2%-os csökkenését várták, ám az valójában csak 0,5-1,0%-kal csökkent.

A sebességkorlátozás legfontosabb közlekedésbiztonsági hatása a közúti halálos áldozatok számában mutatkozott meg. A hivatalos baleseti statisztikai adatok szerint a törvény hatályba lépését követő első évben a közúti balesetben meghalt személyek száma jelentősen, 17,14%-kal csökkent, mely csaknem 9 000 emberi életet megmentését jelenti! (az 1973. évi 54 052 halálos áldozattal szemben 1974-ben 45 196 fő vesztette életét közlekedési balesetben az USA közútjain).

A teljesség érdekében hozzá kell tenni, hogy több szakértő volt azon az állásponton, hogy bár az áldozatszám csökkenés nagyrészt a sebességkorlátozás eredménye, de a kedvező folyamatban egyéb tényezők is közrejátszottak. Az üzemanyag hiány következtében például csökkent a mobilizációs szint, és érezhetően kevesebb gépjármű vett részt a közúti közlekedésben.

A szövetségi szintű sebességkorlátozást végül minden állam elfogadta és bevezette saját területén. Az 1974. január 02-t közvetlenül követő szabályozások szerint a lakott területen kívüli útvonalakon a megengedett legnagyobb sebesség értékek az alábbiak voltak:

12 államban 55 mph (90 km/h)

9 államban 50 mph (80 km/h)

29 államban pedig az előzőeknél alacsonyabb érték.