Meglepő, de igaz: vezetés közben SMS-t írva vagy csetelve 6-szor nagyobb az esély a balesetre, mint ittasan autózva. Annak ellenére, hogy vezetés közben szigorúan tilos a mobiltelefon használata, és több tízezer forintos bírság is járhat érte, még mindig sok autóst látni telefonnal a kezében. Ha tudnák, hogy a fejlett országokban, így például az USA-ban 4-ből 1 autóbalesetet a vezetés közbeni SMS-ezés okoz.
Így az Egyesült Államokban évente közel félmillió ember sérül vagy hal meg vezetés közbeni mobilhasználat miatt. Bár már az említett számok is elrettentőek, egy friss kutatás szerint sokkal több közlekedési balesetet okoznak a mobilozó sofőrök, mint amennyiről a statisztikák beszámolnak. Gyakran ki sem derül, hogy ez áll-e a baleset háttérben, mivel a rendőrségnek általában nincsenek megfelelő erőforrásai és hatásköre ennek kivizsgálására.

Ahogy azt Óberling Józseftől, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől megtudtuk: „Statisztikai adatgyűjtés kizárólag a személysérüléses balesetek vonatkozásában folyik, de nem terjed ki arra, hogy az egyes, balesetet eredményező közlekedési szabályszegések milyen figyelemelvonó tevékenységre vezethetőek vissza”. Itthon tehát a telefonáló autósok bűneiről nincs pontos kimutatás a rendőrségi jelentésben, pedig elég sok baleset mögött állhat ez – például figyelmetlenség vagy a követési távolság be nem tartása esetén.
Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Így még ijesztőbb a tudat, hogy egy SMS elolvasásakor átlagosan 5 másodpercig vakon halad a kocsi. Csak hogy érzékeltessük az arányokat: ha 88 km/óra átlagsebességgel autózva olvas valaki egy SMS-t, akár egy futballpályányi távolságot is haladhat anélkül, hogy bármit is látna a környezetéből.*
Mi lehet a megoldás? Már számtalan applikációval könnyíthető meg az autóban való telefonálás. Hangfelismerő segítségével például a kimondott szó alakítható írott üzenetté. A szövegblokkoló alkalmazás is jó választás lehet, hiszen egy bizonyos sebesség felett nem enged üzenetet írni. Bevált megoldás a kihangosító is, mert így kényelmesen, a telefon kézben tartása nélkül lehet beszélni.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.