2023.09.24, 08:23
Közutas rodeó

A rodeó verseny lényege, hogy a versenyzők szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat időre, amelyek során a hibákért más-más mértékű büntetőpontokat kapnak.

A közútkezelők legnagyobb hazai eseménye, a nemzetközi V4 rodeó verseny országos döntője. A versenyen a Magyar Közút legjobb gépkezelői mérték össze tudásukat szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárműveikkel egy kiépített akadálypályán. Pintér Gergő, a pápai mérnökségről ismét bizonyította tehetségét, idén harmadjára állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Őt követte a második legjobb, Nagy Zoltán a zalaegerszegi mérnökségről és harmadik helyezettként Szendi Ferenc a sátoraljaújhelyi mérnökségről. A három kiemelkedő gépkezelő ezzel esélyt kapott arra, hogy Magyarországot képviselhesse a visegrádi négyek között megrendezett nemzetközi döntőn 2023. október 4-5-én a csehországi Pilzenben. A döntőt megelőzően a Magyar Közút Nonprofit Zrt mind a 19 vármegyében előselejtezőket tartott, a megyei nyertesek, azaz az ország 19 legjobb gépkezelője szeptember 14-én, Szigetszentmiklóson mérte össze tudását. 2019 óta minden évben magyar versenyző is dobogóra állhatott a nemzetközi döntőn, a legutóbbi, 2022-es versenyen pedig az első és második helyet is magyar közutas hozta el, így idén is biztosan van kiért és miért szurkolni.

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.07.01. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

...
2024.12.17. 22:17

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

...
2024.12.12. 22:52

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.