A japán Muji és a finn Sensible 4 cégek együttműködésében épült meg az az autonóm, önjáró autóbusz, mely tesztelése napjainkban tart a Finnország északi részében megépült tesztpályán (erről a tesztpályáról honlapunkon korábban már írtunk). A Muji több ilyen modellt is épített. Az autóbuszokkal szembeni elvárás, hogy minden időjárási körülmények között biztonságosan alkalmazhatók legyenek,. Az autonóm járművek egyik legnagyobb problémáját éppen a korlátozott látási viszonyok melletti, illetve a téli közlekedés jelentik.

Amennyiben a jármű tesztelése sikerrel zárul és a jármű alkalmas lesz a biztonságos közúti közlekedésre, abban az esetben akár már 2020-ban forgalomba állhat Finnország három városában. Ezáltal a Gacha lehet az első olyan automata autóbusz a világon, amely mindenféle időjárás körülmények között alkalmazható.
„Az időjárás döntő szerepet játszik az autonóm autóbuszok vagy a robo-taxik piacának megnyitásában” – jelentette ki a projekt egyik vezetője. „Jelenleg leginkább az eső, a köd és a hó akadályozza meg az autonóm járművek közlekedését, mivel a meglévő technológiákat többnyire meleg éghajlati körülmények között tesztelik és fejlesztik.” Ezzel szemben a finn Sensible 4 cég sarkvidéki körülmények között teszteli az új technológiát, ezáltal biztosítva, hogy a gépkocsivezető nélküli közlekedés biztonságos legyen, esőben, napsütésben, ködben és hóesésben egyaránt.

A Gacha önjáró autóbusz külső részén LED fénycsík fut végig, a fényszórók ugyancsak energiatakarékos LED technológiával készültek. A leendő utasokat kommunikációs térkép tájékoztatja az útvonalról, a mozgási jellemzőkről és a következő állomásokról. A gyártó Muji cég a jármű belsejét leegyszerűsítette, a belső tér a karosszéria ívét követi, az ülések sötétkék színűek, a korlátok és kapaszkodók pedig hasonlóak, mint a ma közlekedő „hagyományos” tömegközlekedési járművek esetében.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Rosszul állunk Budapesten
Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben
Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Egyre többen vásárolnak
13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.
Kritikus évek várnak az európai járműiparra
A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
Nem lehet eléggé korán kezdeni
Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
A Heim Pál gyermekkórházban jártunk
Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Vérfrissítés 265 lóerős autókkal
25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.
Bevetné a Toyota az AI-t
Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.