2022.06.06, 08:40
Magyar fejlesztésű okos szélvédő

Okosszélvédőt fejlesztett a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium.

Már a Ladákba is gyártott szélvédőket, most pedig adatmegjelenítő felületként is funkcionáló szélvédőt fejlesztett kis Salgglas Zrt. A közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta. A fejelsztés lényege, hogy egy jármű szélvédője kijelzőként is tudjon funkcionálni, így tartalmakat lehessen megjeleníteni a teljes felületén. Kétféle prototípust is kialakítottak: a „demobox” egy könnyen szállítható szimulátor, a másik pedig egy ténylegesen működő Jeep Wrangler-be épített szélvédő.

A Salgglas Zrt., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a TravelSoft Online Kft. 977,9 millió forint uniós támogatást nyert a GINOP „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázatán az egymilliárd 417 millió forintos fejlesztéshez. A két hardvert a 2021. évi Automotive Hungary Expo-n mutatták be a Salgglas standján, ahol három napig folyamatosan tesztelhették az érdeklődők. A cég közlése szerint számos szoftveres újdonságot is rejtenek a prototípusok. Ilyen az újfajta gesztusvezérlés, a különböző fénykitakarási lehetőségek (vakító fények semlegesítése), vagy például a kevert valóság megjelenése, amely kiegészíti a szabad szemmel látott valóságot rossz látási viszonyok között.

Obb 30ev

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

...
2025.07.01. 07:56

Rosszul állunk Budapesten

Budapest 5 km sugarú belső zónájában az átlagos autósok egy év alatt 110 óra időveszteséggel számolhatnak a csúcsforgalomban.

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

...
2025.01.09. 06:24

Hat és tíz év közötti autót vennének a legtöbben

Az autót vásárolni szándékozók kétharmada használt kocsit keresne – derül ki egy felmérésből.

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

...
2025.01.04. 09:44

Egyre többen vásárolnak

13 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma 2024-ben Magyarországon.

Kritikus évek várnak az európai járműiparra

A magyar járműipar számára kulcskérdés lesz a közeljövőben, hogy a kínai gyártók térnyerésével mennyit csökken a német autógyártók piaci részesedése Európában.

...
2024.12.28. 10:03

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

...
2024.12.19. 22:22

Nem lehet eléggé korán kezdeni

Az ORFK-OBB és partnerei 100 általános iskolást láttak vendégül a MiniPoliszban.

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

...
2024.12.17. 22:17

A Heim Pál gyermekkórházban jártunk

Szujó Zoltán segítségével igyekeztünk pár vidám pillanatot csempészni a gyógyuló gyerekek kórházi idejébe.

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

...
2024.12.12. 22:52

Vérfrissítés 265 lóerős autókkal

25 darab Skoda Octavia RS rendőrautót szerzett be az ORFK-OBB.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.