2020.06.25, 16:48
Szűkül a használtautók kínálata

A magyar átlagvásárló egyre olcsóbb, és így egyre idősebb használtautót keres megvásárlásra. Ennek a forintárfolyam változása mellett a szűkülő kínálat is az oka.

Vélhetően nem azon elektromos autó vásárlók adják a magyar autópiac széles keresztmetszetét, akik pár óra alatt felszippantották a jellemzően második autónak vett elektromosokra kiírt támogatás ötmilliárdos keretösszegét – alig több mint 2000 járművet vásárolva. Sokkal inkább azok, akik az egy-egy elektromos autóra adott támogatási összegért, vagy annak feléért, harmadáért igyekeznek megoldani mobilitási igényüket. Ezt támasztja alá a hasznaltauto.hu portál adatközlése, amely szerint idén júniusban – vélhetően a tavasszal elmaradt autócserék okán – jóval élénkebb lett a használtautópiac, mint egy éve. A rossz hír, hogy leginkább az 500 ezer forint alatti áru kocsik iránt nőtt a kereslet.

A havonta 2,1 millió látogatót regisztráló portál statisztikái szerint március 18 volt a hazai használtautó-piac mélypontja, ekkor az előző évi keresések felét sem indították el az oldalon. Áprilisban a keresések száma 26, májusban 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Június eddig eltelt napjaiban ugyanakkor az előző évinél csaknem 10 százalékkal több keresést is regisztrált a használtautó.hu. Az öt legkeresettebb modell az 500 ezer forint alatti használt autók között sorrendben a Volkswagen Golf, az Opel Astra, a Volkswagen Passat, a Ford Focus és a Skoda Octavia.

A portál elemzőinek a véleménye szerint a vásárlókat a személyes városi mobilitás felértékelődése, a külföldi autós utazások elmaradása és a forint/euró árfolyam is az olcsóbb használt autók felé tereli. Katona Mátyás, az autonavigator.hu oldal főszerkesztője, aki a használtautó.hu szakértőjeként nyilatkozott kiemelte, hogy a koronavírus utáni nyitásban megfigyelhető, hogy aki teheti, inkább önállóan, autóval szeretne közlekedni. Ennek megfelelően nagyot nőtt az érdeklődés a legolcsóbb, 500 ezer forint alatti árkategória iránt. A vevők csaknem harmada ugyanakkor továbbra is a 1,5 és 3 millió forint közötti használt autók közül vásárolna.

A sikeres használtautó-vásárlást nehezíti, hogy azokat az éveket éljük, amikor a használtautópiacról hiányoznak a 2008-as válságot követő szűk legalább hét esztendőben el nem adott autók. Ezek hiánya miatt szűkebb a kínálat, nem csupán itthon, hanem a nyugat-európai piacokon is. Emiatt a használtautók árai feljebb kúsztak, a felhasználók rendszerint tovább nyúznak egy-egy kocsit, ezáltal az eladásra kerülő autók állapota jellemzően romlott, futásteljesítményük magasabb, mint akárcsak tíz éve volt. Ráadásul a járványidőszakban kevesebb utánpótlás érkezett nyugatról, illetve az is drágábban, köszönhetően a számunkra kedvezőtlen euró/forint árfolyamjegyzésnek.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13