2018.09.23, 10:00
Véget ért a Biztonság Hete

A „Biztonság Hete” program záróeseménye a közlekedésbiztonsági és egyéb programokból álló családi nap.

Amint arról a www.baleset-megelozes.eu oldalunkon előzetesen beszámoltunk, 2018. szeptember 17-től 22-ig tartott a „Biztonság Hete” programsorozat, melyet idén a „Családok Éve”keretein belül, a baleset-megelőzés jegyében hirdettek meg. A program záróeseménye az a közlekedésbiztonsági családi nap volt, melyre az érdeklődők térítésmentesen látogathattak el. A családi nap helyszíne a fővárosi Bikás Park volt, ahol programok sokasága várta a gyermekeket és felnőtteket.

A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) egész nap olyan közúti közlekedéssel kapcsolatos játékokat szervezett, mint például a nagy méretű társasjáték, a Miniváros, a gokartpálya, de volt ott még kisautó, moped szimulátor, és kresz próbát is lehetett tenni. A nem közlekedési gyermekprogramok közé tartoztak a kézműves foglalkozások, az arcfestés és az ugrálóvár akadálypálya. 

A kulturális programokon belül fellépett a Handabanda együttes, a Csík zenekar, és Nagy Ricsi is koncertet adott, de a teljesség érdekében ne hagyjuk ki Vonsik Vivient és a Csipet-Csapatot sem.

A fiatalok és a felnőttek kipróbálhatták a biztonsági öv szimulátort, míg az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság – mint a „Biztonság Hete” egyik fő szervezője – a rendezvényen felvonultatta a „Kapcsolj!” programot. Utóbbi program célja, hogy felhívja a figyelmet négy olyan fontos témára, amellyel alapvetően a közlekedők hozzájárulhatnak a balesetek számának csökkenéséhez, a sérülések és halálozások megelőzéséhez, a magasabb fokú biztonsági környezet megteremtéséhez. A „Kapcsolj!” elnevezésű program négy eleme az alábbi:

KAPCSOLD BE! Beszálláskor azonnal kapcsold be a biztonsági övet!

KAPCSOLD FEL! A látni és látszani elvnek megfelelően kapcsold fel a világítást!

KAPCSOLD ÁT! A telefonodat kapcsold át kihangosítóra!

KAPCSOLJ VISSZA! Amennyiben túllépted a megengedett sebességet, azonnal kapcsolj vissza!

A sötétedés beálltát követően is voltak még programok, hiszen akkor kezdődött a „KRESZ – láss, ne csak nézz”, a fizikai színház, a vetítés, valamint a zenés program. A Biztonság Hetének záróeseménye, a közlekedésbiztonsági családi nap átfogó módon hívta fel a figyelmet a biztonságra. A program fővédnökei voltak: Dr. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a képgalériában.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13