Az úthasználati díjak kapcsán működik az akaratlan díjnemfizetés jóvátételére lehetőséget teremtő egy órás türelmi idő.
Csaknem 3 millió esetben az autósok a 60 perces türelmi időn belül vásárolták meg az úthasználati jogosultságot a lehetőség 2018-as bevezetése óta. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közlése szerint az úthasználati jogosultságot ugyan a díjköteles útra való felhajtás előtt kell megvenni, azonban a 2018-ban bevezetett 60 perces türelmi idő a felhajtás utáni fizetésre is lehetőséget ad. Ezt a megoldást a jóhiszemű úthasználóknak szánták, akik véletlenül tévednek a fizetős autópályákra, autóutakra, eltévesztik a megyei e-matricájuk határát, vagy egyszerűen megfeledkeznek az e-matrica-vásárlásról. A közlekedőknek a díjköteles útra való felhajtást követően 60 perc áll a rendelkezésükre a jogosultság megvásárlására, így elkerülhetik, hogy pótdíjfizetési kötelezettségük keletkezzen.
A közlemény idézte Bartal Tamást, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a 60 perces türelmi időt 2018 januárjában vezették be. Már abban az évben több mint 650 ezer, 2019-ben bő 610 ezer, 2020-ban majdnem 430 ezer, tavaly pedig ismét valamivel több mint 600 ezer közlekedő tudott élni akár többször is a lehetőséggel. Bevezetése óta csaknem 3 millió alkalommal vásároltak utólag, de 60 percen belül autópálya-matricát az autósok – tette hozzá.
Bár kevesen, de olyanok is akadnak, akik rendszeresen élnek ezzel a lehetőséggel: 2018-ban egy német, 2019-ben egy román, 2020-ban és 2021-ben pedig egy-egy magyar felségjelzésű jármű volt a rekorder, előbbi kettőre 23 és 24, utóbbi kettőre 21 és 22 esetben vettek utólagosan, szabályosan, 60 percen belül e-matricát a közlemény szerint.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.