A terveknek megfelelően halad a budapesti Blaha Lujza tér megújítása, ennek része, hogy két új gyalogátkelőhelyet alakítottak ki a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában.
Budapesten a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében összesen három új gyalogátkelőt alakítanak ki, ezek közül kettő – az Erzsébet körúti és a tér túloldalán lévő Rákóczi úti – készült el a héten. A harmadikat a tér sarkánál, a buszmegállóhoz közel akkor lehet kialakítani, ha az már nem munkaterületre vezet. Az új gyalogátkelőhelyek középszigettel készültek, és jelzőlámpákkal felszereltek. A tér korszerűsítésével mind a négy ágban felszíni akadálymentes, hangjelzéssel kiegészített gyalogosátkelő lesz a három új, valamint a József körúton már meglévő, illetve megmaradó átkelőnek köszönhetően. Az Erzsébet körúti középszigeten álló közvilágítási oszlopot februárban cserélték ki a kivitelező munkatársai, hogy kialakíthassák a gyalogátkelőt.
A téren a jó idővel elkezdődött a növénykazetták burkolatának felhelyezése, és már zajlanak a további fatelepítés előkészületei. Folyamatban van a mesterséges váztalaj kialakítása, amelynek célja, hogy segítse a faveremrácsba kerülő fák gyökérzetének növekedését, egyúttal megfelelő alépítményként szolgáljon a térburkolatnak. Behelyezték a gyökércellák egy részét a felszín alá, folytatódik a burkolatok építése és a térbútorok kihelyezése, illetve a buszmegálló felépítmények befejezése, valamint az azokhoz tartozó térburkolatok kialakítása is megtörténik.
A Blaha Lujza tér felújítása és a Somogyi Béla utca korszerűsítése várhatóan az év végére készül el. A munkák ideje alatt az Europeum bevásárlóközpont zavartalanul üzemel. Megközelítését a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják, és autóval is elérhető az Europeum parkolóháza. A tér felújításával egy időben, a saját beruházásában megújul a Corvin Áruház is.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.