Bár volt iskolaszünet és munkaszünet is, a közúti balesetekben mégsem mutatkozott szünet. Sőt.
Az április 11-vel induló héten 1360 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására, ezzel folytatódik a balesetekkel erősen terhelt hetek sora. A balesetekből 201-ben történt könnyű-, 53-ban súlyos sérülés. 6 olyan baleset volt, amely emberéletet követelt, összesen 6 ember hunyt el emiatt a múlt héten. Összehasonlításként, a múlt év azonos hetében két halálos baleset történt, amelyekben 2 ember vesztette az életét.
A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset Gelej közelében, az M3 autópálya jobb pályatest 143. km-szelvény belső forgalmi sávjában, április 12-én, kedd koraeste történt. Egy 32 éves férfi személygépkocsival elütötte az autópálya jobb oldali pihenőjéből a bal oldali pihenőbe gyalogosan átkelő 62 éves férfit, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, de másnapra virradó éjszaka a sérülései miatt meghalt.
A múlt heti második baleset április 14-én, csütörtökön történt. Pest megyében Göd közelében kora este egy 28 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten gyalogosan áthaladó 52 éves férfit. A gyalogos a baleset során olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Csütörtökön történt még egy halálos baleset. Este Csongrád-Csanád megyében, Csanádpalota közelében egy teherautó és az általa vontatott vontatmányával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt lassító, egy 26 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvénynek. Az ütközéstől a tehergépjármű és a vontatmánya kigyulladt, majd a tűz átterjedt a járműszerelvény vontatmányára is. A Katasztrófavédelem beosztottai a tüzet eloltották, azonban a tehergépjármű és járműszerelvény vontatmánya teljesen kiégett. A baleset során a tehergépjármű ez idáig ismeretlen vezetője a felismerhetetlenségig összeégett, ennek következtében a helyszínen elhunyt, személyazonossága megállapítása folyamatban van. Az anyagi kár a járművekben, rakományban kb. 60.000.000 Ft, az úttestben és az úttest tartozékaiban kb. 200.000.000 Ft.
Már az ünnepi időszakban, április 15-én, pénteken történt a múlt heti negyedik halálos kimenetelű közúti baleset. Pest megyében, Kakucs közelében, az M5 autópálya bal pályatestén, a 38-as km-szelvénynél, késő délután egy 59 éves férfi személygépkocsival nekiütközött egy 24 éves férfi által vezetett és műszaki ok miatt a leállósávon álló személygépkocsinak. A balesetben az idősebb sofőr az orvosi ellátás során a mentőkocsiban meghalt, míg utasa súlyos-, továbbá a fiatalabb sofőr által vezetett gépkocsiban 3 fő könnyű sérülést szenvedett.
Szombatra, április 16-ra is jutott halálos baleset. Székesfehérvár lakott területén, egy kijelölt gyalogosátkelőhelyen délelőtt egy 59 éves férfi személygépkocsival elütötte az ott áthaladni szándékozó, 87 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.
A múlt heti utolsó halálos baleset Húsvét első napján, április 17-én, vasárnap hajnalban történt. Pest megyében, Újhartyán közelében, az M5 autópálya jobb pályatest 43. km-szelvényében egy 57 éves külföldi férfi az általa vezetett személygépkocsival sávváltás során nekiütközött egy 34 éves férfi által vezetett személygépkocsinak, aki az úttestről lehajtott és egy fának ütközött. A fiatalabb sofőr a baleset következtében a helyszínen meghalt.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.