2021.03.04, 09:29
Több lett az autó, de öregebbek

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, az átlagéletkoruk 3 évvel nőtt.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint 2010 és 2019 között a személyautók száma az országunkban 828 000 darabbal 3,8 millióra emelkedett. 2019-ben száz 15. életévét betöltött állampolgárra 44 személykocsi jutott, 11-gyel több, mint 2010-ben. Ugyanezen 9 év alatt a személyautók átlagéletkora 3 évvel nőtt. Egy éve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 14,4 évben jelölte meg az átlagéletkort. Mindez jelzi, hogy a lakosság az új autók dinamikusan növekvő árait nem tudja követni, emiatt a használtautópiacon keresi meg a járművét. Az utóbbi évben a használtautópiacon is áremelkedés figyelhető meg, egyrészt mivel a magyarországi újautópiac szűkülésével csökken a belső piacról származó használtautó-utánpótlás. Másrészt a használtautópiacot részben járművekkel ellátó használtautóimportban érkező kocsik ára is emelkedett az az euróhoz képest értéktelenedő forint, valamint a járványhelyzeti intézkedések okán csökkenő behozatali szám miatt.

Az átlagéletkor értékeléséhez jó tudni, hogy az EU személygépjárműpark átlagéletkora is folyamatosan növekszik, az ACEA (European Automobile Manufacturers Association) adatai szerint 2019-ben a személyautók átlagéletkora 11,5 év volt. A legalacsonyabb átlagéletkorral Luxemburg dicsekedhet, ott 6,5 év az átlag, a második Ausztria 8,3 évvel, a legmagasabb a litván, az észt és a román átlag 16 évvel. Az átlagéletkor Németországban is átlépte már a 10 évet, miközben a Lajtától keletre eső tagországok autókereskedői folyamatosan ürítik a német használtautópiacot. Persze az is kérdés, hogy mennyire kell „kétségbeesni” az adatokat látva. Egy 14 éves autó ma nem ugyanazt jelenti, mint a nyolcvanas, vagy kilencvenes években, hiszen az autóipar technológiai fejlődése a gyártott autók élettartamára is jó hatással van, egyre később jelenik meg a sérülésmentes karosszérián a korrózió, a motorok is több futott kilométert bírnak ki felújítás nélkül (természetesen ez márkánként, típusonként eltérő, azonos gyártó termékeit érdemes összevetni hasonlítási célból).

Hasznaltauto Business Lease
Használtautó telep Budaörsön

A KSH adatai alapján 2019-ben a Magyarországon üzemelő, fent említett 3,8 millió személykocsi 19 százaléka Budapesten, 21 százaléka a megyei jogú városokban, 33 százaléka a városokban, és 27 százaléka a községekben volt bejegyezve. A GKI elemzése szerint jelentősen eltér a személygépkocsik számának növekedése az egyes megyékben: 2010 és 2019 között a regisztrált gépkocsik száma Győr-Moson-Sopron megyében 37 százalékkal, Pest megyében 36, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalékkal nőtt, míg Tolna, Békés és Baranya megyében csupán 22, 21, illetve 20 százalékkal.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13