35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken.
Az állam a települési közösségi közlekedés fejlesztése és buszcsere kapcsán a buszbeszerzéshez maximum 20 százalékos támogatást nyújt a az önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak. A teljes támogatási keret mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöld busz program keretében. A buszbeszerzés folyamatos lesz, lehetőség szerint legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett. Már vannak a megfelelő járművek gyártására képes vállalatok Magyarországon, és a piaci szereplők a közösségi közlekedés igényeit ismerve fel tudnak készülni a megrendelésekre, illetve versenyképes ajánlatot tudnak adni a szakminisztérium helyzetelemzése szerint.
A kormány a múlt héten fogadta el az új buszstratégiát, ennek része, hogy a zöld busz program keretében a helyi közösségi közlekedésben megindulhat a korszerűtlen buszpark cseréje. A 25 ezer lakosnál nagyobb településeken mintegy 2900 busz közlekedik. Az érdeklődő települések ebben az évben mintaprogram keretében elektromos buszokat kapnak használatra. Ezután várják a működtetési és a töltési lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatokról szóló visszajelzéseket, ennek alapján indul majd meg a buszok cseréje.
A program 2021-ig a tiszta meghajtásláncú járművek cseréjét szélesebb körben segíti. Euro 6-os és földgázmeghajtású buszok beszerzéséhez is kapható támogatás, de 2022 januárjától már csak az elektromos meghajtású buszokhoz. A zöld busz program kormányzati támogatását a tíz év alatt a szén-dioxid kvóta értékesítéséből befolyó bevételekből biztosítják. Az új buszok beszerzéséhez szükséges források jelentős részéről az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.