Az időjárás is feladja a leckét a közlekedőknek az ónos esővel, havazással, lefagyásokkal. Mintha ez a nap lenne egy nagy verseny utolsó futama, ahol a fáradt versenyzőknek még egyszer bizonyítaniuk kell.
A közlekedésben ez a bizonyítás a türelemről, az egymásra figyelésről és a vezetői tudás legjaváról szól, most lehet még mozgósítani a tartalék energiákat. Mert mára is maradt még elintéznivaló minden háznál, valami lemaradt a listáról, elfelejtődött az elmúlt napokban, vagy össze kell szedni a családtagokat, vagy éppen útra kelni vendégségbe. És persze sokaknak még munkával telik ez a nap is, érthető, ha emiatt feszültebbek, vagy sietősebbek.
Így kérjük közlekedjenek nagy odafigyeléssel, hogy mindenki hazaérjen és békés Karácsonya legyen!
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.