Egy ember halálát, többek sérülését okozta a traktoros figyelmetlensége. Vádat emeltek ellene.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2019. őszén gabonaszállítás közben okozott halálos közúti balesetet. A vádirat szerint a vádlott 2019. október 5. napján gabonát szállított Székkutas külterületén az általa vezetett traktorral és az ahhoz csatolt pótkocsival.
A vádlott 11 óra körül a kellő körültekintést és az elsőbbségadási kötelezettséget elmulasztva egy Orosháza felé közlekedő személygépkocsi elé kanyarodott, amelyben két felnőtt és egy gyermek utazott. A személygépkocsit vezető sértett próbált vészfékezni és balra kormányozni, azonban az ütközést nem tudta elkerülni. Az ütközés következtében a pótkocsi felborult, hátsó tengelye leszakadt, míg a személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő autóval is, majd ezt követően a tetején többször átfordulva, egy kerítésnek is ütközve a vizesárokban állt meg. A sértett által vezetett személygépkocsi valamennyi karosszéria eleme megrongálódott, motorja és váltója kiszakadt, futóműve leszakadt.
A balesetben megrongálódott a harmadik személygépkocsi is, míg a személyautót vezető sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, a kiskorú utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, míg felnőtt utasa olyan súlyos koponya és egyéb sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen azonnal meghalt. A balesetért a vádlottat terheli a felelősség, míg a sértettnek az ütközés elhárítására reális lehetősége annak ellenére sem volt, hogy a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépte. A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétéségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.