Gyorshajtás, kézben mobilozás, szabálytalan parkolás: ezeket a szabálysértéseket vállalják a közvéleménykutatásban megkérdezettek.
Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára – derül ki a K&H „Biztos jövő” felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.
A felmérésben a 30–59 éves korcsoportú autósok vezetési szokásait vizsgálták – a kutatás egyik célja, hogy a gépjárműbiztosítások kapcsán a részletesebb kockázati elemzést segítsék. A megkérdezett autósok leginkább az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat tartják be, 96 százalékuk állította, hogy soha nem ül ittasan a volán mögé. Jó a hozzáállás az elsőbbségi szabályokkal kapcsolatban is, a megkérdezettek 91 százaléka mondta, hogy mindig betartja az elsőbbségadási szabályokat. A harmadik, legtöbbek által betartott dolog a közlekedési lámpák jelzései: az autósok 86 százaléka saját bevallása szerint mindig szigorúan veszi ezeket.
De jöjjön a feketeleves: legkevésbé a gyorshajtásra érzékenyek a kérdezettek, mindössze 33 százalék tartja be minden esetben a sebességhatárt. Az érintettek 67 százaléka – ritkán vagy gyakrabban, de gyorsan hajt egy-egy szakaszon. A felmérés szerint leginkább a 30-asok tartanak a büntetéstől, azaz figyelnek oda a sebességhatárra: 41 százalékuk sosem megy gyorsabban a megengedettnél. A részletes eredményekből kiderül az is, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező sofőrök között az átlagnál jóval magasabb, 74 százalékos a gyorshajtók aránya.
Az autóban kizárólag kihangosítóval szabad Magyarországon telefonálni, ám a megkérdezett autósok 35 százaléka mégis szokott kézben tartott mobillal telefonálni. A magasabb jövedelműek – akárcsak a gyorshajtásnál – a telefonálás esetében is az átlagot meghaladó mértékben követnek el szabálytalanságot, a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozók 44 százalékánál fordult már elő, hogy szabálytalanul mobilozott vezetés közben.
A megállásra, parkolásra vonatkozó előírásokat a felmérésbe bevont autósok 65 százaléka a saját bevallása szerint betartja, azaz az autósok több mint harmada már parkolt vagy állt meg szabálytalanul. Ezen a téren a nők jobban odafigyelnek, 75 százalékuk mindig betartja a parkolási szabályokat, míg a férfiaknak csak az 57 százalékára igaz ez.
A biztonsági övet az autósok 84 százaléka használja minden esetben, ám a korosztályok között van különbség. A harmincasoknak közel a 90 százaléka köti be magát, ezzel szemben az 50 év felettieknek csak a 80 százaléka teszi meg ezt.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.