2021.11.02, 14:30
Sok baleset, kevesebb halott

Október utolsó hetében ismét aktívan törték az autókat az emberek, szinte meglepő, hogy a halálos esetek száma mégis a korábbi hetekben tapasztalt érték felére csökkent.

Sok közúti közlekedési baleset történt a múlt héten is, összesen 1379 eset jutott a hatóságok tudomására. Ezekből 228 járt könnyű sérüléssel, 75-ben pedig súlyos sérültet vitt el a helyszínről a mentő. Haláleset október utolsó hetében 7 balesetben történt, összesen 8 ember vesztette az életét. Ez alacsonyabb szám, mint a megelőző héten jegyzett, azonban így is közeledik a pillanat, amikor elérjük a tavalyi éves halálozási számot. Tavaly egész évben 460 ember vesztette az életét közlekedési balesetben, jelenleg pedig már 438-on áll a számláló. Ha a továbbiakban is kitart az ősszel tapasztalt negatív lendület, akkor sötétebb évet jegyezhetünk majd a tavalyinál.

A múlt heti első halálos baleset október 26-án, kedden történt Győr-Moson-Sopron megyében Lébény közelében az az M1 autópálya jobb pályatestén. Reggel egy 52 éves külföldi férfi az általa vezetett külföldi honosságú járműszerelvénnyel a Magyar Közút festési munkálatait végző tehergépkocsija hátuljának ütközött. Ennek következtében a gépkocsi rádőlt a mellette dolgozó 45 éves férfira, aki a helyszínen meghalt. A balesetben a teherautósofőr súlyos, míg a Magyar Közút gépkocsijában tartózkodó két személy könnyű sérülést szenvedett. A baleset miatt 9 km hosszban torlódás alakult ki.

A második múlt heti halálos baleset október 28-án, csütörtökön történt, és aznap még 4 további követte. Így csütörtök lett a múlt hét fekete napja. A reggeli órákban Komárom-Esztergom megyében, Lábatlan lakott területén egy 80 éves gyalogos férfi a kijelölt gyalogosátkelőhelyen a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva haladt át az úttesten, ahol egy 19 éves férfi személykocsival elütötte. A balesetben a bácsi a helyszínen meghalt.

Szintén a reggeli órákban Bácsalmás közelében egy jelzőtáblával biztosított vasúti átjáróban egy 20 éves nő személygépkocsival az átjárón történő áthaladás közben eddig tisztázatlan ok miatt a síneken megállt, így az álló gépkocsinak nekiütközött az érkező személyszállító motorvonat. A balesetben a személygépkocsi utasa, egy 70 éves külföldi állampolgár nő a helyszínen meghalt, egy fő utas pedig súlyos sérülést szenvedett. A gépkocsivezető és egy fő utasa az ütközést megelőzően kiszállt a járműből.

Halálos áldozata Is Van A Mélykúti Vonatbalesetnek
Vonatbaleset (MTI fotó)

Csütörtökön kora délelőtt Pest megyében, Dömsöd közelében egy 49 éves nő személygépkocsival közlekedve elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről majd egy fának ütközött. A balesetben a gépkocsi utasa, egy 71 éves nő a helyszínen meghalt, a gépkocsivezető és további egy fő utasa könnyű sérülést szenvedett.

Fának Csapódott Egy Autó Az 51 Es Főúton, Utasa Meghalt
Fának csapódott egy autó az 51-es főúton, az utasa meghalt (MTI fotó)

Csütörtökön késő délután Bács-Kiskun megyében, Mélykút közelében az 55-ös számú főúton egy 68 éves férfi személygépkocsival egy járműszerelvény előzése céljából áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 44 éves nő által vezetett személykocsival. A balesetben mindkét sofőr a helyszínen meghalt, továbbá a vizsgálat jelenlegi állása szerint vétlen autóban a gépkocsi utasai közül egy gyermek súlyos, míg két gyermek könnyű sérülést szenvedett.

Ketten Meghaltak Autóbalesetben Bács Kiskunban
Bács-Kiskun megyei halálos baleset (MTI fotó)

Az ötödik csütörtöki baleset Pest megyében történt, egy 56 éves férfi Iklad lakott területén kora este személygépkocsival elütött egy 19 éves férfi kerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A balesetet követően a gázoló az adatai hátrahagyása nélkül, a kötelező segítségnyújtást elmulasztva eltávozott a helyszínről, majd oda a helyszíni szemle idején ittas állapotban tért vissza. Ellene az őrizetbe vétele mellett eljárást indítottak, a baleset okát szakértő bevonásával vizsgálják.

A múlt heti utolsó baleset október 29-én, pénteken történt Hajdú-Bihar megyében, Balmazújváros közelében késő délután. Egy 29 éves férfi személygépkocsival elütötte az előtte, vele azonos irányban a kerékpárját toló 59 éves női gyalogost. A balesetben a gyalogos a helyszínen meghalt.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13