A balesetek számában a múlt héten nem történt lényegi változás, azonban kevesebb halálos áldozatot követeltek.
A május 30-val induló héten ismét magas számú, 1472 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. A korábbi két héthez képest feleződött a halálos áldozatok száma, 7 balesetben 7 ember vesztette az életét. Azonban 100 fölé kapaszkodott a súlyos sérültek száma, pontosan 109 ember került kórházba emiatt. Könnyű sérültekből 254-et láttak el a mentők. A fenti baleseti számnál jóval több történik hetente, azonban a kisebb koccanások, személyi sérüléssel nem járó esetek, amelyekhez nem értesítik a hatóságokat, illetve nem kívánnak bármely okból hatósági intézkedést, azok nem kerülnek be a statisztikába.
A múlt heti első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Baktalórántháza közelében történt május 30-án, hétfőn délután. A 41-es számú főúton egy 56 éves férfi az általa vezetett autómentő járműszerelvénnyel az úttestről lehaladt és egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
A második halálos baleset a múlt héten június elsején Pécsett történt. Késő este az uránvárosi autóbusz végállomás parkolójában egy 56 éves férfi autóbusszal áthajtott a kiemelt szegéllyel ellátott gyalogos várakozóhelyek mellett haladva áthajtott az úttesten fekvő 50 éves pécsi férfin, aki a helyszínen meghalt. A baleset okát szakértő bevonásával vizsgálják.
Szintén június elsején, az előző balesettel közel egyidőben megtörtént a harmadik halálos kimenetelű eset is. Pest megyében Vecsés közelében az M4 autóút bal pályatestén egy 40 éves férfi motorkerékpárral sávváltás közben elvesztette uralmát a járműve irányítása felett, lesodródott az úttestről, majd a szalagkorlátnak és egy elektromos felsővezetéket tartó betonoszlopnak ütközött. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
A múlt heti negyedik halálos baleset is Vecsésen történt, de már június 2-án csütörtökön. Reggel egy 22 éves férfi motorkerékpárral megelőzte az előtte haladó – és balra befordulni szándékozó, irányjelzőt használó – 32 éves nő által vezetett személygépkocsit, amely hátsó részének érintőleges nekiütközött, majd megcsúszott és a szemből érkező, egy 44 éves férfi által vezetett, és a női sofőr gépkocsijának elengedése érdekében megálló személygépkocsinak ütközött. A balesetben szerzett sérülései miatt a motorosa a kórházba szállítását követően meghalt.
Június 3-án, pénteken történt a múlt heti ötödik halálos baleset. Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyháza közelében az 542. számú úton kora reggel egy 32 éves férfi személygépkocsival az úttestről lehaladt és fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
Pénteken délben is történt egy halálos baleset, a múlt heti sorban a hatodik. Budapesten a XIV. kerületben egy kereszteződésben egy 38 éves férfi kistehergépjárművel nekiütközött egy a 64 éves férfi által vezetett személygépkocsinak, amely emiatt nekicsapódott egy 40 éves nő által vezetett személyautónak, majd egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg. A balesetben a 64 éves férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelen állása szerint a baleset oka, hogy a kisteherautó sofőrje megszegte az elsőbbségadásra vonatkozó szabályokat.

A múlt heti hetedik, egyben utolsó halálos kimenetelű baleset június 5-én, vasárnap történt. Győrött, lakott területen, a 821-es számú úton koraeste egy Z. S. 85 éves férfi kerékpárral a kerékpárútról valószínűsíthetően a tilos jelzés ellenére hajtott az úttestre, ahol összeütközött egy 49 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A kerékpáros életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd a kórházba szállítását követően meghalt.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.