Gyalogosátkelőhelyen eleső embert ütött el, majd továbbhajtott.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki járművével elütötte a fekvő sértettet, majd megállás nélkül továbbment. Az idős vádlott 2019. november 14-én, hajnalban közlekedett Debrecen belvárosában. Az autóban a jobb oldali első ülésen a felesége utazott, biztonsági övüket mindketten használták.
Az egyik belvárosi bevásárlóközpont közelében lévő útkereszteződés felé hajtott a vádlott az adott szakaszon megengedett 60 km/óra sebességgel. A forgalomirányító fényjelző készülékei sárgán villogtak. Ez idő alatt a sértett az útkereszteződésben kialakított, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen akart átmenni, azonban abban a forgalmi sávban, ahol a vádlott közlekedett elesett, és oldalt fekvő, vízszintes helyzetből próbálta magát kézzel felnyomni. Ekkor ért oda az elkövető, aki hirtelen balra kormányozva akarta őt kikerülni, azonban az autó jobb első kerekével elütötte a sértettet, majd megállás nélkül továbbment.
A vezetőnek az útkereszteződés előtt meghatározott távolságból fel kellett volna ismernie a zebrán fekvő sértettet, ezért megállási és segítségnyújtási kötelezettség terhelte. A sértett az elütés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőeljárást bizonyítottság hiányában megszüntette. Az őt terhelő másik bűncselekmény, a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt a Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség a vádiratban mértékes indítványt is tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.