2022.05.12, 11:04
Ralliversenyző ad tanácsokat

A biztonságos közlekedést népszerűsítő kampánnyal csatlakozik idén is a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a Közlekedési Kultúra Napjához.

A NÚSZ közleménye szerint a kampányuk célja, hogy a közlekedésben résztvevők minél szélesebb körében a tudatos, egymásra odafigyelő, higgadt és toleráns magatartás legyen a természetes. A NÚSZ Zrt. felelősen gondolkodó állami szervezetként évek óta komoly szerepet vállal a biztonságos, kulturált közlekedés népszerűsítésében, ezért is indította útjára immár második alkalommal a „közlekedjbiztonságosan” kampányát. Az edukációs videósorozat első részében Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató összegzi a legfontosabb szempontokat, amelyekre a közlekedés során figyelni kell. A videó a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján érhető el. A videósorozatban érintik  a  vezetést zavaró tényezők, a vezetés közbeni telefonálás, vagy éppen a hosszabb utazásoknál, nyaralásoknál jelentkező monotóniatűrés témakörét. Idén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tovább bővíti a tavaly létrehozott széles társadalmi összefogást, a kampányban a Hungarian Police Rallye Team (HPRT) mellett együtt dolgozik majd a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és a Magyar Autóklubbal is, valamint a többszörös nemzetközi autósport bajnokcsapattal, a M1RA-val.

Obb 30ev

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13