2022.02.17, 19:37
Működik a horrorkaraván ritkítás

A hatóság a korábbinál kétharmadával több veszélyesen megpakolt járműszerelvényt vezetett ki a forgalomból.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a tavaly megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve a közlekedési hatóság hatékonyabban tud fellépni a balesetveszélyes „horrorkaravánokkal” szemben. Az ITM közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból kockázatos útjuknak. A felelőtlen üzemeltetőkre 2021-ben csaknem 100 millió forint bírságot szabtak ki, gyakran több jogsértés miatt egyszerre.

A „horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

A tájékoztatás szerint az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt „horrorkaravánokat”. A sofőrök harmada a vezetési és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket is megszegte. Több szabálysértőnél fordultak elő további – dokumentációs és műszaki – hiányosságok. A többletjogosítványoknak köszönhetően a hatóság munkatársai a tavalyelőttinél kétharmadával több szabálysértőt kaptak el, túlnyomó hányadukat a délkeleti országrészben. A tetemes bírságok visszatartó erejét növeli, hogy azokat a tetten érés helyszínén szabják ki és fizettetik meg.

A szakemberek eredményesen léptek fel a túlrakodott, 3,5 tonnás kisteherautókkal manőverezőkkel szemben is. Ezen járművezetők kedvét tavaly 283 esetben mintegy 114 millió forintnyi bírsággal vették el a balesetveszélyes gyakorlatoktól. A közlekedési hatóság a nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító utak mentén folyamatos jelenléttel igyekszik visszaszorítani a jelenséget.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13