Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között.
A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor közleménye szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző – részben strómanokat alkalmazó – céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett – szerződő félként – a fuvarozások ellenértékét átvették.
Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették. A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték – ismertette. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.
Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.