2020.09.09, 13:43
Könnyítés a sofőri munkához

Személyforgalomban is beléphetnek Magyarországra a hivatásos gépjárművezetők.

Szeptember 5-től megnyílt annak a jogszabályi lehetősége, hogy a hivatásos gépjárművezetők személyforgalomban is beléphessenek Magyarország területére, hogy felvegyék a busz-, vagy tehergépjármű-vezetői munkát, illetve hazatérjenek. A jogszabályváltozással teljesült a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) és a NiT Hungary ezirányú, a Miniszterelnökséghez intézett közös kérése. Ugyanis jellemző a fuvarszervezésre, hogy a fuvarozó cégek külföldi illetőségű sofőröket alkalmaznak, ez előfordul ugyanúgy magyar bejegyzésű céggel, mint a környező országokban bejegyzettekkel. Így gyakori, hogy a munkavállaló a szomszédos országban ül csak fel a gépére, az ilyen munkafelvételt akadályozta, hogy személyforgalomban nem tudtak belépni az országba a külföldi sofőrök.

Így az illetékesek által megalkotott 422/2020. (IX. 4.) kormányrendelet úgy módosította a korábbi „A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) kormányrendeletet”, hogy Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet:

a magyar állampolgár, ha a Magyarországról történő kiutazás célja olyan üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor igazolja;

– a nem magyar állampolgár, ha a Magyarországra történő beutazás üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a nem magyar állampolgár Magyarország területére történő belépéskor igazolja;

Az igazolásra alkalmas dokumentumok:

                   munkaszerződés (magyar vagy angol nyelven)

                   munkáltatói igazolás 

A 408/2020-as kormányrendelet ide vonatkozó része a 6/A szakaszban található (10/A § és 10/B §.).

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13