Az egy éve bevezetett, úthasználatidíj fizetési könnyítések által több, mint egymilliárd forint pótdíjat nem szabtak ki a számítások szerint.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint megközelítőleg 1,3 milliárd forintra rúg az az összeg, amelyet a tavaly év elején bevezetett pótdíjfizetési könnyítések által nem róttak ki a fizetős útszakaszokra megváltott jogosultság nélkül felhajtó autósokra. Egy éve már, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete lehetővé tette, hogy jogosulatlan úthasználat esetén az érintett jármű üzembentartója egy éves országos e-matrica megvásárlásával rendezze a jogosulatlan úthasználat időpontja és a matrica megvétele között keletkezett, akár az összes tárgyéven belüli pótdíjas esetét. Ennek kérelmezésére a pótdíjfizetési felszólítás kézbesítésétől számítva 75 nap áll rendelkezésre.
A másik könnyítő lehetőség a pótdíjamnesztia: a jogosulatlan úthasználatok halmozódása esetén az üzembentartó a kérelme benyújtásától számítva 180 napra visszamenőleg kérheti, hogy kedvezményes pótdíjat fizethessen. Ennek összege hat darab alap pótdíj összegének felel meg. Szintén a tavalyi év elejétől változtak a pótdíjmaximalizálás szabályai is, ezt a könnyítést 2021-től a korábbi három helyett már két pótdíjas esethez kapcsolódóan is lehet kérni. A pótdíjfizetési könnyítési lehetőségek valamelyikével 2021-ben csaknem 26 ezer ügyfél élt – közölte a NÚSZ.
Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a leggyakrabban választott utólagos vásárlás az éves országos autópályamatricákra szólt. Az esetek legnagyobb részében ezt választották az érvényes e-matrica nélkül utazók, akik mintegy 56 000 pótdíjas esetet rendeztek így, mintegy 866 millió forint összegű pótdíj fizetése alól mentesülve. Pótdíjmaximalizálást több mint 42 000 pótdíjas esethez kapcsolódóan kértek az ügyfelek, akiknek így minimum 352 millió forintnyi összegű pótdíjat nem kellett befizetniük. A pótdíjamnesztia lehetőségével 789 alkalommal éltek a közlekedők, nagyjából fele részben cégek, fele részben magánszemélyek. A kedvezménynek köszönhetően az érintetteknek összesen 30 millió forintnyi pótdíjat nem kellett kifizetniük.
Bartal Tamás jelezte azt is, hogy a pótdíjfizetési könnyítések eredményeképpen a NÚSZ Zrt. is megtakarított mintegy 50 millió forintot, ami a pótdíjfizetési felszólítások postázásának költsége lett volna. A vezérigazgató hangsúlyozta: az államnak, illetve a NÚSZ Zrt.-nek nem a büntetés a célja, hanem a jogkövető magatartás erősítése, elősegítése.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.