Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzései Bizottsága, Dabas város önkormányzata és a KTM centrum közös tanév-indító rendezvényt tart szeptember 4-én, szombaton.
Ismét MotoMia, most a tanévkezdés apropóján! Dabas főterén 2021. szeptember 4-én 9 órától várják a szervezők a nagyközönséget az egész napos programokra. Minden korosztálynak aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosít a rendezvény, amelyen valamennyi kétkerekűt használó (futó bicikli, kerékpár, roller, elektromos roller, motorkerékpár) számára vetélkedők, ügyeségi versenyek lesznek.
A Szent István téren, a színpadon előadások, zenei bemutatók, koncertek követik egymást, de nem hiányozhatnak az interaktív bemutatók, bűnmegelőzési programok, közlekedésbiztonsági szimulátorok, vetélkedők, KRESZ park kicsiknek és mindazon attrakciók, amelyek széles rétegeket vonzanak és szólítanak meg. A rendezvény délutánján hagyományteremtő jelleggel most először lesz „Dabasi Gurulás”, ahova minden korosztály valamennyi kétkerekű járgányát várják a szervezők.
A rendezvény fővédnöke Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Az ORFK-OBB a tanévnyitó rendezvényének a témájával is utal rá, hogy a 2021/2022 tanévben megelőzési tevékenysége során a kerékpárosok közlekedésbiztonságára fókuszál. A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve, akik a nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében. Még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ami csökkentheti veszélyérzetüket. További kockázatot jelent, hogy a nyári szabadságokat követően ugrásszerűen megnő a forgalomban részt vevő gépjárművek száma, zsúfolttá válnak az utak.
A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, vagy ezt igénylik, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. Demonstratív jelenléttel kívánják elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését.
A rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.
„Az iskola rendőre” program keretében folytatódik a „SuliMoped” program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A „SuliMoped” program tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, amely ezer – 8. osztályos általános iskolai – diák képzését jelenti.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.