A jövő heti hosszú hétvégére szabják a kamionstopot. Fuvarozóknak fontos információ!
Éjszakára felfüggesztik a kamionstopot az augusztus 20-i hosszú hétvégén, mivel a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása egybefüggően 62 órán át lenne érvényben a nemzeti ünneppel háromnaposra hosszabbodó hétvégén. A kamionstopot azonban pénteken és szombaton éjjel is 8 órás időtartamban, este 22 órától reggel 6 óráig felfüggesztik az áruellátás zavartalansága érdekében – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A korlátozásban érintett járművek az időszakos feloldásnak köszönhetően csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon. A nemzeti ünnepre tekintettel a kamionstop főszabály szerint augusztus 20-án, pénteken 8 órától augusztus 22-én, vasárnap 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat, a járművezetők a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhessenek.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.