2022.02.25, 10:20
Jogsi nélkül, menekülés közben okozott balesetet, elfogták

Elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki jogosítvány nélkül vezetve igyekezett elszökni az ellenőrzés elől, és közben balesetet okozott, majd onnan futva menekült. Vádat emeltek ellene.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 18 éves salgótarjáni férfival szemben. A fiatal férfi eltiltás hatálya alatt vezette autóját, és amikor a rendőrség igazoltatni akarta, nem állt meg, az emiatt kialakult üldözés közben elsodort egy gyalogost, akit sorsára hagyva elmenekült. A vád szerint 2021. október 25-én, az esti órákban a 18. életévét alig két hónapja betöltött férfi és utasa Salgótarjánban, az Acélgyári úton autózott, amikor járőrök ellenőrizni akarták. A férfi – tudván, hogy eltiltás hatálya alatt vezet – a rendőrautó megkülönböztető jelzése ellenére nem állt meg, amikor pedig hangosbeszélőn szólították fel erre, gyorsítva menekült tovább.

Egy útkereszteződésben balra kanyarodva a sebessége miatt felhaladt a járdára, ahol elsodort egy nőt. Kiugrott az autóból, de ahelyett, hogy a – szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett – nőnek segítséget nyújtott volna, elrohant. Az ügyészség a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járásbíróságon, amelyben szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a vádiratban foglaltakkal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról az ügyészség 1 év szabadságvesztés, 1 év közügyektől eltiltás és 5 év járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítvány. Mivel a fiatal a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, elítélése esetén a korábbi büntetését is le kell ülnie.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13