Július 30, péntektől megváltozott forgalmi rendre kell készülni az M3-as autópálya lehajtóin, Mogyoródon és környékén a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj idején.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az M3-as autópályáról a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a Hungaroring felé lehet közlekedni. Vasárnap, a futam után az autópálya-felhajtón két irányba lehet majd haladni: a kihajtótól, illetve a Gödöllő csomóponton keresztül (M31) is lehet Budapest felé közlekedni. A verseny után a Kerek-tótól két irányba lehet közlekedni: az M3-as autópálya vagy a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra is be lehet jutni a Pince sor-Somlói út útvonalon.
A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt csak a főbejárat felé, délután pedig csak a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni. A mogyoródi HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, valamint délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom. Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – ahogy a forgalom engedi – kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom – írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a versenypálya körüli és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig tilos megállni. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja. Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy hétfő reggelig működik az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából felállított „rendőrtábor” a Hungaroringnél. A helyszínen lovas, kutyás, motoros és segwayt használó rendőrök is dolgoznak, továbbá helikopterről is figyelik forgalmat. A rendezvényt összesen csaknem 1200 rendőr biztosítja.
A szóvivő felhívta a figyelmet az alternatív közlekedési lehetőségekre is. Elmondta, hogy a mogyoródi rendezvényre a gödöllői (H8-as) HÉV-vel is el lehet jutni. A kerepesi megállótól különbuszok közlekednek majd a Hungaroring 3-as kapujához.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.