Hátramenet közben okozott halálos balesetet egy kisbusz vezetője, vádat emeltek ellene.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 55 éves férfi ellen, aki hátramenet közben gázolt halálra egy figyelmetlen idős gyalogost. A vád szerint a férfi 2020. július 15-én, délelőtt, kifogástalan látási viszonyok mellett a pásztói Margit kórház területén hátramenetben indult el az általa vezetett kisbusszal. Elindulását megelőzően lépett mögötte az úttestre a jobb szemére látásvesztett, 83 esztendős sértett, aki átlósan haladt keresztül az úton. A kisbusz külső, majd belső visszapillantó tükrében is látható volt az úttesten haladó gyalogos, ennek ellenére a vádlott figyelmetlensége okán nem észlelte őt, és a gyalogos sem figyelt fel a tőle balra, a háta mögül közeledő járműre, így behaladt annak nyomvonalába, a kisbusz pedig a jobb hátsó részével, mintegy 13 km/h sebességgel elütötte. Az idős férfi az elütéstől az úttestre zuhant, és a fejét úgy megütötte, hogy sérüléseibe később belehalt.
A baleset oka az volt, hogy a kisbusz vezetője a hátramenetben történő haladása során figyelmetlensége miatt nem észlelte az úttesten keresztül haladó gyalogost, holott járművel hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. A KRESZ előírja azt is, hogy ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek akár irányító személyt is igénybe kell vennie, aki folyamatosan figyeli a jármű mögötti területet, egyúttal a jármű vezetőjével is kapcsolatban áll. Ugyanakkor a néhai sértett is közrehatott a baleset bekövetkeztében, mert átlósan és a kellő körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten. A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a járművezető ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon, melyben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta, és indítványt tett a nyomozás során felmerült 449 616 forint bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetésére is.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.