Mabisz: több mint 140 millió forint előleget fizettek ki a biztosítók a tavaly márciusi tömegbaleset károsultjainak.
Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán történt tömeges baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-t.
A szervezet felidézte, hogy a 2023. március 11-i tömegszerencsétlenségnek egy halálos áldozata és 39 sérültje volt, a 41 érintett gépjármű közül pedig 19 szenvedett totálkárt. A Mabisz jelezte: várható volt, hogy a felelősség vizsgálatának kérdése hosszasan elhúzódik. Az ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. A cél, hogy a balesetben érintettek helyzetét jóval a vizsgálatok lezárulta és a felelősség kérdésének tisztázása előtt jelentős anyagi segítséggel könnyítsék meg – emelte ki a biztosítók szövetsége.
Ennek keretében fogadtak be tavaly a társaságok, illetve a Mabisz csaknem kilencven hazai gépjármű-, illetve személyi sérüléses, a március 11-i tömegbalesethez köthető igénybejelentést. Ezekre a biztosítók több mint 140 millió forintot fizettek már ki, a tartalékba helyezett összegek pedig elérik a 170 milliót – ismertették. A tartalékba helyezett összegek elsősorban a személyi sérüléseket érintik, ahol bonyolultabb esetekben a gyógyulás időtartamától függően, az egészségügyi károsodás alapján előállt konkrét igények megfogalmazása hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Előlegeket már ezek az érintettek is kaptak, átlagosan több mint 1,2 millió forintot. Az 52 személyi sérüléssel kapcsolatos igényből ennek értelmében 24-et lehetett eddig lezárni.
A minden esetben vétlen károsultaknak minősülő utasok igényeit a társaságok a gépjármű felelősségbiztosítási törvény keretei között rendezték, illetve rendezik, tovább növelve a tömegbaleset következtében kifizetett biztosítói végösszeget. A 37 hazai gépjárműkárral kapcsolatos igényből 34-et sikerült már lezárni, átlagosan 4,1 millió forintnyi kifizetéssel.
A biztosítói közösség eredeti belső megállapodása szerint csak a gépjárműben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoztak volna az előlegek. A tömegszerencsétlenséget követő, rendszeres biztosítói egyeztetéseken azonban a társaságok kiterjesztették az előlegeket a gépjárművek elszállításának a költségeire is. Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerződésükre rendezők sem járhatnak rosszabbul, mint a csak kötelező biztosítással rendelkezők, ezért az előlegek a casco-önrészekre is vonatkozhattak. A jogcím nélküli előlegeket meghaladó, vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülő igényeket az eljárások lezárultát követően lehet csak rendezni – írta a Mabisz.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.