2021.04.26, 07:34
Gyorshajtásból baleset

Vádemelés a nyári zivatar után egy kanyarban megcsúszva balesetet okozó gyorshajtó ellen.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 22 éves férfival szemben, aki 2020 nyarán egy özönvízszerű eső után gyorshajtás miatt okozott súlyos balesetet. A vád szerint a férfi 2020. július hó 17-én 19 óra körül a korábbi özönvízszerű esőtől vizes burkolatú úttesten Balassagyarmat felől Ipolyszög irányába vezette személygépkocsiját. Az erőteljesen balra ívelő ún. „Kóvári kanyarba” a megengedett 50 km/h sebességet jóval meghaladó, egyben az út vonalvezetéséhez és az útburkolat állapotához képest is eltúlzott, 72-77 km/h sebességgel haladt be, ezért a jármű megcsúszott, sodródva áttért a záróvonalon és egy szemből szabályosan érkező személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a szemből érkező autó jobb első ülésében utazó utasa bordatörést szenvedett, a gépjárművek pedig súlyosan megrongálódtak.

Az ügyben kirendelt igazságügyi műszaki szakértő szerint ha a gépkocsivezető a megengedett sebességgel, vagy akár 60 km/h sebességgel haladt volna be az útkanyarulatba, menetstabilitásának elvesztése nélkül tudta volna a kanyar ívét követni, de a 72-77 km/h sebesség ezt már nem tette lehetővé. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be a vádiratot a gyorshajtó ellen – aki két éve szerzett jogosítványt, de már kétszer is bírságolták közlekedési szabálysértések miatt – a Balassagyarmati Járásbíróságon. Ebben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült 162.140 Ft bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetésére is.

Kanyarban Kicsuszo Ford Resize
Ford Escort és Toyota Yaris (fenti kép) ütközött

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13