Aktívan kaszálja az út menti növényzetet a Magyar Közút.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. országosan közel 31 ezer kilométernyi út üzemeltetési feladatait látja el. A burkolaton végzett fenntartási munkákon kívül feladata a cégnek az út menti területek karbantartása is. Mintegy 200 millió négyzetméternyi zöld felületet kell gondoznia. Idén aktívabban végzik ezt a munkát, így az autósok az országutakon rendszeresen találkozhatnak majd kaszálási munkát végző gépekkel, ezért a közútkezelő a sofőröktől figyelmet és megértést kér.
A tavaszi időszaktól kezdődően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 80 mérnökségén keresztül első körben a burkolatjavítási munkákra helyezte a hangsúlyt, hogy a téli időszakban keletkezett úthibák tartósabb, melegaszfalttal történő helyreállításáról gondoskodjon. Ugyanakkor a tavaszi csapadékos és az utóbbi időszak már melegebb időjárása miatt beindult a növények vegetációja, vagyis az út menti fű növekedése is, így a cég a kaszálási munkákat is elkezdhette.
A 31 ezer kilométernyi országos közúthálózat mellett mintegy 30 ezer focipálya területú zöldfelület található. A Magyar Közút ekkora felületen végzi el ütemezetten és az idei évben a korábbiakhoz képest nagyobb gyakorisággal a kaszálási munkákat. Ez azt jelenti, hogy az első körös kaszálások már országszerte zajlanak, sorrendben először a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, utána forgalmasabb mellékutakon végül a kisebb bekötőutakon. Ezeket a munkákat pedig a vegetáció és a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével több alkalommal is megismétlik a következő hónapokban.
A Magyar Közút kora reggeltől késő délutánig végzi az ilyen jellegű munkákat, figyelembe véve az időjárási viszonyokat. A közlekedőknek ezért számítania kell az országutak mentén arra, hogy sűrűbben találkozhatnak kaszálási munkát végző, lassabban haladó gépekkel. A legtöbb esetben mozgó terelés mellett zajlanak a munkák, az autósoknak érdemes óvatosan közlekedniük, hogy az esetleges ráfutásos vagy szabálytalan előzési manőverekből történő balesetek elkerülhetőek legyenek.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.