A Ford idén is megrendezi a fiataloknak szóló ingyenes vezetéstechnikai tréningsorozatát. Partnere az ORFK-OBB.
2022. október 1-2-án 300 fiatal számára indít ingyenes, fél napos gyakorlati vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági tréninget a Ford Magyarország, együttműködve az ORFK-OBB-vel. A friss jogosítvánnyal rendelkezőket célzó félnapos gyakorlati programra már lehet jelentkezni. Az elmúlt 19 évben világszerte több mint 1 250 000 fő vett részt Ford képzésén.
Szükség is van rá, mert a 18-26 éves korosztály körében Európa szerte vezető halálok a közlekedési baleset. Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere elmondta, hogy az említett korosztály akár háromszor akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a nagyobb vezetési rutinnal rendelkező idősebb generáció tagjai.

Óberling József, rendőr ezredes az ORFK-OBB ügyvezető elnöke elmondta, hogy Magyarországon 2021-ben 14 233 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ezek körülbelül 15 százalékát (közel 2000-et) 24 évesnél fiatalabb sofőrök okozták. A közel 200 000 jogosítvánnyal rendelkező fiatalember nemcsak okoztak baleseteket, hanem ők maguk is voltak az áldozatai. A közúti balesetben megsérültek 15 százaléka szintén 24 évnél fiatalabb. Közülük évente átlag 40-50-en vesztik az életüket.

A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el a Ford Fund, a Ford Motor Company Alapítványa. 2021-ig a Ford Fund több, mint 60 millió dollárt költött a Ford Driving Skills for Life programra. Jelenleg a világ 43 országban tartanak tréningeket. A 2013-as európai bevezetése óta – 22 millió dolláros befektetéssel – az öreg kontinensen több mint 45 000 friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal vett részt a képzéseken.
Magyarországon a program 2017-es indulása óta közel 2000 fiatal vett részt a fél napos tréningeken. A négy, egyenként félnapos tréninget idén október 1-2-ára szervezik, amire az érdeklődők már jelentkezhetnek a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. Ebben az évben 300 fiatalt várnak a szervezők.
Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbálják felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják az olyan közlekedési veszélyek kezelését, mint például a vészfékezés akadálykikerüléssel, a jégen megcsúszó, alulkormányzott jármű kezelése, illetve a veszélyhelyzet felismerését és kivédését.
A DSFL néhány éve egy új kerékpáros-védelmi modullal egészítette ki az oktatási programot, ami 2021 óta az elektromos rollerekre is kiterjed. A “Share the Road” állomáson a részvevők megismerik a “Dutch Reach” ajtónyitási technikát és a kerékpárosoktól való biztonságos távolságtartás fontosságát, és a “WheelSwap” AR szimuláció segítségével a kerékpárosok szemszögéből is átélhetik a közlekedési helyzeteket.

Az oktatási programban szerepel egy az elektromos járművekkel kapcsolatos biztonsági oktatás is, ami a gyorsulásra, a lassulásra, a zaj hiányára összpontosít. A résztvevő fiatalok megtapasztalhatják, milyen egy elektromos autót vezetni, a szervezők megmutatják az elektromos autózásban rejlő lehetőségeket és felhívják a figyelmet az elektromos autók vezetésekor fontos főbb szabályokra.
A Ford Driving Skills for Life képzés során a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka chet-el, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat, vagy szelfizik vezetés közben.
A Ford Magyarország idén is folytatja a Hungarian Police Rally Teammel és az ORFK-OBB-vel 2021-ben kezdett együttműködést. A 2022-es Magyar Rally Bajnokság futamain gyerekeknek szóló közlekedésbiztonsági pályán várják a legfiatalabbakat, hogy a futamok szüneteiben játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos vezetésre. A kampány főszereplője a Hungarian Police Rally Team autója, egy Rally3-as Ford Fiesta, amely az idei DSFL Programokon is látható lesz. Hoffer Zsolt, a Hungarian Police Rally Team Pilótája, rendőr alezredes, vezetésbiztonsági szakértő úgy fogalmazott, hogy: „Csapatunk két fő iránya az Autósport és a Közlekedésbiztonság. Az autósport, a rallye értékeit használjuk fel eszközként, a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében.”

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.