Hétfőn autós demonstráció miatt a közlekedőknek nagyobb fennakadásokra kell számítania a főváros belső kerületeiben.
Budapesten több kerületben és útvonalon a hétfő délutánra bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett vonulásos gyűlés miatt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szervezett hétfőre autós demonstrációt, korábbi tájékoztatásuk szerint a figyelmeztető sztrájkot tartó pedagógusok melletti szolidaritásként. A közlemény szerint a résztvevők a XIV. kerületből a Hősök tere-Andrássy út-Károly körút-Astoria-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Attila út-Alagút-Clark Ádám tér-Fő utca-Bem rakpart-Margit híd-Szent István körút-Váci út-Lehel utca-Dózsa György út-Hősök tere útvonalon haladnak majd gépjárműveikkel 13.30 és 17.30 között. A rendőrség arra kéri az autóval közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi helyzetnek megfelelően válasszanak útvonalat.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.