2020.11.30, 09:36
Ezernél többen pályáztak elektromos bringákra

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Ezernél több a jelentkező.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elektromobilitást ösztönző pályázatot sikeresnek minősítette, minthogy több mint ezren pályáztak 110 millió forintot meghaladó értékben a vásárlási támogatásra – mondta Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkár. Hozzátette, hogy így az elektromos autók és robogók mellett egyre több elektromos rásegítésű kerékpár is látható majd az utakon, tekintettel a nagyszámú támogatási igénynek, amely befutott a pályázatot lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról tájékoztatott, hogy az IFKA húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, majd újabb tíz munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak, így a megvásárolt kerékpár az első körben akár karácsonyi ajándék is lehet. A minisztérium a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként hirdette meg az egymilliárd forint keretösszegű pályázatot elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához. A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a kerékpárokhoz, elsősorban a munkába járás megkönnyítéséért.

A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig – emlékeztettek. Az első pályázati időszak november 23-27. között tartott, ez idő alatt 725 pedálszenzoros és 302 nyomatékszenzoros elektromos kerékpár vásárlására érkezett támogatási igény.  A második pályázati kör 2020. december 28-án indul és 2021. január 1-jén zárul majd. A pályázatokat havi rendszerességgel lehet majd benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13