Hónapokkal rövidül az időigénye és százezrekkel lesz olcsóbb a költsége a buszos jogosítványszerzésnek.
A jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A közlemény szerint a kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-tól így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés. A leendő hivatásos buszsofőrök sokkal olcsóbban és gyorsabban sajátíthatják el a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket, képességeket.
A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító „B” után a tehergépkocsira előírt „C” kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, „D” kategóriás engedélyhez jutna. Az elfogadott rendeletmódosítások 2022. év végével eltörlik ezt a követelményt, így a személygépkocsi volánja mögül hamarosan közvetlenül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe a sofőrök. A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is.
Továbbá lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult „Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés” vizsgatárgy. A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól. Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: „Évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve a tanulók 8-12 hónapot és több százezer forintot spórolnak meg. A bőségesebb szakmai utánpótlásra azért is nagy szükség van, mert a munkaerőhiány gátat szab a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendi kínálatbővítéseinek, megnehezíti a buszos pótlás megszervezését a tartós vasúti fennakadások idejére.”

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.