A Magyar Közút úgynevezett „drop and pick” előjelző készleteket szerzett be, amelyek világszinten is újdonságnak számítanak.
Európában összesen kilenc olyan előjelző készlet létezik, amelyet a Magyar Közút alkalmazásba vett. A kilenc készletből öt van a honi közútkezelő szolgálatában, ezeket elsődlegesen az M0-s autóúton és az M1-es autópályán alkalmazzák majd. A készlet egy hordozó-lerakó tehergépjárműből, két változtatható jelzésképű táblás modulból, egy terelőnyíl modulból és egy konzolos változtatható jelzésképű táblás előjelző utánfutóból áll.
Az előjelző autókat igénylő, hagyományos táblás terelési módszerhez képest ez az előjelzés kisebb humán erőforrást igényel, ezzel is védve a dolgozókat. Továbbá a virtuálisan megjeleníthető, animált jelzésképeknek köszönhetően sokkal feltűnőbb és könnyebben, biztonságosabban aktualizálható az adott munkavégzéshez, forgalomkorlátozáshoz igazítva a táblák üzenete. A tábla benyúlik a sáv felé anélkül, hogy magassági akadályt képezne. Így például a magasan ülő kamionosok is hamarabb, már nagyobb távolságból észrevehetik a kihelyezett, a munkaterület közeledtére figyelmeztető jelzéseket, illetve a kamionok sem takarják ki a belső sávban haladó személyautók elől a közutas előjelzéseket. Az utánfutó különböző jelzőfényekkel is rendelkezik, ezzel is növelve a vizuális látványt és így a forgalombiztonságot.
A Magyar Közút 2000 óta 19 munkatársát veszítette el munkaterületeken figyelmetlen közlekedők miatt. A társaság ezért arra kéri a közlekedőket, hogy a munkavégzésekre figyelmeztető jelzéseket vegyék komolyan, tartsák be az ideiglenes sebességkorlátozásokat, soroljanak be időben a munkaterületek előtt és vezetés közben csak és kizárólag a forgalomra, a vezetésre koncentráljanak, hogy elkerülhetőek legyenek a tragikus kimenetelű balesetek.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.