2020.07.04, 14:47
Csak ma már 2 baleset is volt az M7-esen. Vegyük át újra, hogyan kell autópályán közlekedni

Szombaton délutánig már két baleset is volt az M7-es autópályán, az egyik Siófoknál (ez halálos áldozattal is járt), a másik Érdnél. Összegyűjtöttünk egy autópálya viselkedési etikettet a nyárra, hogy kevesebb legyen az autópályabaleset!

Meghalt egy nő és nyolcan megsérültek a szombat reggeli siófoki balesetben az M7-es autópályán, ahol felborult egy kisbusz – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál elmondta, hogy a balesetben öten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg. Az egyik súlyos sérültet mentőhelikopterrel a székesfehérvári kórházba, a többieket a siófoki kórházba vitték. A baleset reggel 6 óra után történt: egy Budapest felé haladó román kisbusz az autópálya 105-ös kilométerénél felborult. A másik baleset a balaton felé vezető oldalon Érdnél történt, ahol négy autó ütközött, szerencsére itt személyi sérülés nem történt.

A példák is mutatják, hogy a nyár folyamán folyamatosan számítani kell az M7 autópálya zsúfoltságára, különösen a Balaton felé vezető oldalon, az első balatoni leágazásig. A torlódások, forgalomlassulás lényegében bármely napszakban kialakulhatnak, erre minden erre közlekedőnek számítania kell, és ennek megfelelően kell megválasztani a haladási sebességet és a vezetési stílust. Mára jellemzővé vált, hogy már az M7-es, M1-es közös kivezető szakaszáig visszatorlódik az induló forgalom, Érdnél rendszeresek a torlódások.

Próbljuk elkerülni a következő, az autópályán jellemző leggyakoribb vezetői hibákat illetve rossz vezetői szokásokat:

  • Követési távolság be nem tartása, lassabb jármű “tolása” a belső sávban. Kerüljék az agresszív magatartást
  • Forgalom akadályozása, indukolatlanul lassú menetsebesség választása, különösen a belső “gyors” sávban. Alacsonyabb haladási sebességet választva, de utolérve még lassabban haladó járművet (például teherautó) sávváltásba és előzésbe kezdve, ha a körülmények és a jármű állapota-teljesítménye engedi, gyorsítsanak a megengedett legnagyobb sebességre az előzés mielőbbi befelyezéséért, illetve, hogy indokolatlanul ne lassítsák a forgalmat, ezáltal ne indítsanak el fékezési láncot, amely torlódást, ráfutást okozhat
  • Kiegyensúlyozottabb a forgalom ritmusa, ha a haladók alkalmazkodnak a pillanatnyi forgalmi dinamikához – kerülik a gyorshajtást, és kerülik az autópályaidegen túl lassú haladást is
  • Nagyon figyelmesen váltsanak sávot: az autópályán nagyon eltérő haladási sebességek is jellemzők, sávváltást nem szabad kikényszeríteni, csak akkor váltsanak sávot, ha ezzel nem kényszerítik fékezésre vagy a haladási irány megváltoztatására a másik sávban haladót. Figyeljenek a kis sziluettet mutató, de gyorsan közeledő motorosokra.
  • Ne előzzenek jobbról, ne használják a leállósávot haladásra. Amellett, hogy mindkét megoldás szabálytalan, váratlanul éri a többi közlekedőt. A Budapest felé tartó háromsávos szakaszon se előzzenek jobbról
  • Tartsák be a “Jobbra tarts” szabályt is, indokoltalanul ne haladjanak a belsőbb sávokban, ha üres a külső sáv is
  • Nagyobb sebességnél az autó kisebb kormánymozdulatra is érzékenyen reagál. Ne kényszerítsenek másokat kikerülőmanőverre! Akár utolérve egy lassabb konvojt,  ne erőszakolják ki az előttük haladóktól a jobbra sorolást (ne “söprögessék” a belső sávot), de akár előzési manővert kezdve a hátulról gyorsabban érkezőt se zavarják össze.
  • Figyeljenek a fel- és lehajtóknál, mindkettőnél alakulhat ki torlódás. Segítsék a felhajtó autók besorolását lassítással, sávváltással, de  csak akkor, ha nem akadályozzák vele a mögöttes forgalmat, vagy a belső, gyorsabb sáv forgalmát.
  • A felhajtó autók ne kényszerítsék ki a besorolást, felhajtáskor tartsák be az elsőbbségadás ide vonatkozó szabályait!
  • A gyakorlott vezetők legyenek türelmesebbek és segítség a gyakorlatlanabb vezetőket, illetve ne zavarják őket össze. Nyári- és hétvégi időszakban mindig több az utakon, különösen a nyaralóhelyek körül, még különösebben az M7 autópályán a kisebb rutinnal rendelkező sofőr,: esetükben a legjellemzőbb vészreakció a vészfékezés és a kontrollálatlan kormányelrántás, mindkettő nagy sebességnél komoly veszélyeket rejt.
  • Gyakorlatlan vezetők ne a zsúfolt autópályán “próbálgassák a szárnyaikat”, törekedjenek a biztonságos haladásra.
  • Figyeljék a forgalom ritmusát, ha lassul, akkor nem véletlenül történik, lehet az ok egy torlódás, vagy baleset, vagy útkarbantartás. Torlódás esetén jelezzenek a vészvillogóval a mögöttes haladóknak!

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13