2021.09.11, 09:41
Budapesti lezárások a pápalátogatás miatt

A fővárosban élők és ott közlekedők a héten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt már jelentős számú forgalomkorlátozással és a megkülönböztető jelzést használó civil autós konvojok fokozott aktivitásával találkozhattak. Vasárnap még több lesz.

Ferenc pápa budapesti látogatása miatt szeptember 12-én, vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismertette, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseménye miatt a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér E porta – 4. számú főút – M0-ás autóút – M3-as autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út útvonalon kell számítani a lezárásokra. A kongresszus záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist vasárnap Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A vasárnapi záróesemény miatt a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Lehel térig járnak. A 72M trolibusz a 75-ös trolival összevonva, az Orczy tér és a Jászai Mari tér között jár. A 70-es és a 73M trolibusz nem közlekedik. A 74-es trolibusz helyett a 74A trolibusz közlekedik a Csáktornya park és a Mexikói út között, de előreláthatólag 16.00-ig a Mexikói út felé a trolik terelve, az Erzsébet királyné útján közlekednek, ahol a belváros felé át lehet szállni az 5-ös buszra. A 76-os trolibusz módosított útvonalon, két szakaszon közlekedik a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella uta), valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria M) között.

A földalatti várhatóan 16:00-ig rövidített útvonalon, a Vörösmarty tér és az Oktogon között jár. A 100E és a 200E buszok forgalmát hatósági zárás miatt várhatóan több alkalommal is korlátozzák a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelében. A 200E vasárnap napközben nem tér be a Cargo Cityhez. A lezárások a közúti forgalmat is érintik, ezért ezekben az időszakokban érdemes korábban elindulni a repülőtérre is.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13