Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt jogerősen három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt egy kerékpárost elgázoló férfit a Nyíregyházi Járásbíróság.
Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, az ítéleti tényállás szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező 19 éves férfi 2020. május 23-án este nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd autóba ült és kivilágítatlan járművével elgázolta a nyíregyházi Korányi Frigyes út melletti szervizúton vele egy irányban – szintén kivilágítatlanul – haladó kerékpárost. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről, a kerékpáros másnap a kórházban belehalt sérüléseibe – ismertette a szóvivő. Hozzátette, a bíróság indoklásában rámutatott, az autójával óránkénti 63-68 kilométeres sebességgel haladó vádlott intenzív fékezéssel, lassabban haladva elkerülhette volna a balesetet. A vádlott a szerdai előkészítő ülésen elismerte a bűncselekmény elkövetését, megbánta tettét és elnézést kért az áldozat családjától. A jogerős ítéletben a börtönbüntetés mellett négy évre eltiltotta a járművezetéstől a férfit a bíróság. A szóvivő ismertetése szerint az autóban utazó utassal szemben segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt van folyamatban büntetőeljárás, mivel a vádirat szerint annak ellenére, hogy észlelte az ütközést, ő is elmulasztotta a tőle elvárható segítségnyújtást.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.