Bulgáriában jelentősen megemelték az ittas-, és kábítószeres vezetéssel kapcsolatos büntetéseket, és gépjármű-elkobzást is kilátásba helyeztek büntetésül. De más közlekedési bűncselekményeket is keményen szankcionálnak.
Bulgáriában megelégelték az ittas-, vagy bedrogozott autóvezetők jelenlétét az utakon, és jelentős szigorításokat vezettek be. De nem csak a részeg sofőrök okoznak bajt, az EU-tagországok között a közlekedésbiztonsági mutatók alapján a balkáni ország rendre a sor végén teljesít. A drákói szigorral igyekeznek megfékezni a renitens sofőröket. Így minimum 5 év börtönbüntetéssel sújtható az a sofőr, aki úgy okoz halálos balesetet, hogy előtte kábítószert-, illetve szeszes italt fogyasztott, vagy nem rendelkezik jogosítvánnyal, vagy elmenekül a baleset helyszínéről, vagy, ha a cselekményt gyalogátkelőhelyen követte el.
A Büntető Törvénykönyv módosítása szerint az eddig joggyakorlatban Bulgáriában a felsorolt közlekedési bűncselekményekért 3-tól 15 évig terjedő szabadságvesztés, különösen súlyos esetekben pedig 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható. A képviselők megemelték az alsó büntetési küszöböt, és megállapodtak abban, hogy 5-től 15 évre, illetve 10-től 20 évre módosítják a kiszabható tételeket. Ez a büntetési tétel vonatkozik azokra az esetekre is, ha a halálos vagy súlyos sérüléssel járó balesetet bódult állapotban (ittas, drogos, vagy gyógyszer hatása) okozzák, vagy a sofőr a balesetet követően egészségügyi indok nélkül megtagadja az alkohol- és/vagy kábítószer vizsgálatot, vagy, ha a balesetet okozó elmenekült a baleset helyszínéről, vagy a szükséges vezetői engedély nélkül vezetett, valamint, ha a balesetnél lakott területen belül 50 km/órát meghaladóan túllépte a megengedett sebességet, vagy lámpás kereszteződésben tilos jelzésen-, vagy gyalogos átkelőhelyen áthaladva okozta a balesetet. Továbbá a bíróság a büntetési tételeken felül az állam javára elkobozhatja azt a gépjárművet, amellyel a bűncselekményt elkövették, és amely az elkövető tulajdonát képezi. Ha az elkövető nem a tulajdonos, akkor a jármű értékének megfelelő pénzbírság megfizetésére is ítélhető.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.