Mérges lett az előtte haladó autósra a Mercedes sofőrje, ezért elhaladva mellett ráijesztett. A mögöttük haladó kamionban pedig volt kamera. (videóval)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy agresszíven viselkedő sofőr ellen. A vádirata szerint a 45 éves férfi 2021. nyarán haladt az M1-es autópályán Budapest irányába a belső sávban úgy, hogy a járműben vele utaztak munkatársai is. Közlekedése során utolérte az előtte haladó 82 éves német férfi által vezetett járművet, amelyben utasként a sértett 82 éves felesége tartózkodott.
A vádlott felháborodott azon, hogy a szintén a belső sávban haladó, épp egy kamiont előző sértett miatt lassítania kell, ezért nagyon közel ment járművéhez, és többször rá is villantott a fényszóróval. Mikor a sértett az előzést befejezte és visszatért a külső sávba, a vádlott mellé hajtott és hirtelen a sértett felé kormányozta járművét. A sértett ettől megijedt, fékezni kezdett, ami miatt a korábban megelőzött kamion is fékezni kényszerült, és a sértett ijedtsége miatt még félre is kormányozta autóját, kihajtott a külső sávba, ahol szintén egy kamion közlekedett, ami ki akart hajtani az autópályáról.
A manőverek következtében baleset nem történt, de a vádlott magatartása miatt a többi közlekedő testi épsége is veszélybe került. Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a közúti járművek vezetésétől is tiltsa el a bíróság.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.