Salgótarjánból adtak hírt egy határon átnyúló autós üldözésről, amely a szlovák oldalról indult. Egy BMW-s tíz kilométeren át menekült az őt igazoltatni kívánó szlovák rendőrök elöl.
Az autós üldözésről a 3100.hu hírportál adott hírt. Eszerint a szlovák rendőrök a múlt pénteken délután közlekedési ellenőrzést végeztek a somoskőújfalui országhatár és Losonc közötti 71-es főúton. A rendőrök egy német rendszámú BMW-t intettek volna ki a forgalomból, annak sofőrje azonban a jelzés ellenére továbbhajtott Sátorosbánya felé. A hírportálnak a Szlovák Köztársaság Besztercebányai Regionális Rendőrigazgatóságának szóvivője, Mária Faltániová elmondta, hogy a rendőrök az országhatár irányába tartó autó után eredtek, és a menekülő BMW-t Magyarország területére is követték.
A szóvivő kiemelte, hogy erre a nemzetközi megállapodások lehetőséget adtak a szlovák egyenruhásoknak. Hozzátette, hogy a határ átlépésekor a helyzetről az ilyenkor szükséges protokoll szerint tájékoztatták a magyar rendőrséget. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a 3100.hu érdeklődésére megerősítette, hogy az üldözés jogszerű volt. A hatályos törvények alapján megengedett olyan személy határon átnyúló üldözése, aki kivonja magát az idegenrendészeti, határrendészeti vagy egyéb rendőrségi ellenőrzés alól.
A lap információi szerint a hajsza legalább 10 kilométeren át tartott. Mária Faltániová szóvivő tájékoztatása szerint a Füleki Városi Rendőrség az ügy kapcsán közúti közlekedési, továbbá közrend ellenes kihágások ügyében folytat vizsgálatot a sofőrrel szemben. Erről már szintén értesítették a magyar társhatóságot.
(a kép illusztráció, nem az eset során készült)
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.