Tíz nappal korábbi elítélése után újra ittasan vezetett, ráadásul soha nem volt jogosítványa.
A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Dabasi Járási Ügyészség bíróság elé állított egy férfit, aki mindössze tíz nappal a korábbi elítélése után vezetett újra ittasan. A férfit 2021. május 25. és június 10. napja között kétszer a Dabasi Rendőrkapitányság egyszer pedig a Dabasi Járásbíróság tiltotta el a járművezetéstől. Vezetői engedéllyel nem is rendelkezett sosem.
A Dabasi Járásbíróság 2021. június 10-én született jogerős határozata után mindössze tíz nappal a férfi ismét ittasan vezetett. A szervezetében az alkohol koncentrációja a bűncselekményi határ több mint négyszerese volt. A Dabasi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt állította bíróság elé.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.