Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője realisztikusan közelíti meg a kérdést. Több az alkoholt fogyasztó vezetők száma, mint a drogfogyasztóké, így nem kérdés melyik csoport hordoz nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot. Kérdésünkre, hogy mindennek az oka lehet-e a felderítés nehézsége a drogok esetén, határozott nem a válasz. Az ittas-, illetve bódult állapotban vezetők tényleges számára nem a közúti ellenőrzés alapján indított eljárások számát tekintik mérvadónak, hanem a balesetokozókon belül figyelik az ittas-, illetve a bódult állapotú vezetők arányát. Az ellenőrzések során történő felderítések száma függ a rendőri aktivitástól, több ellenőrzés értelemszerűen több eredményt szül, így ezt tekinteni alapnak félrevezető a helyzet megítéléséhez.

Azonban a bódult állapotnál biztos nagy a látencia – jegyzi meg a szakember. Mert nem lehet rutinszerűen ellenőrizni, mint az ittasságot. Az alkoholos befolyásoltság megállapításához elég egy teszter, megfújja a delikvens, ha negatív az eredmény akkor mehet tovább. Egy elektromos eszközzel az ittasság-ellenőrzés költsége nagyon alacsony (nagyságrendileg 150 Ft), egy előszűrő eszköz a bódítószer kimutatására (vizeletminta vagy nyálminta alapján) viszonylag drága (nagyságrendileg 5000-10 000 Ft).

Emiatt a drogteszteléseket nem lehet rutinellenőrzésként vagy kampányellenőrzésként végezni az utakon. Ezért kell a rendőröket felkészíteni, hogy felismerjék a drogfogyasztás jellegzetességeit, így ki tudják szűrni ki lehet az, aki bódult, és ki nem. Az így felmerült gyanú alapján lehet laborvizsgálatra költeni. Az ezredes példaként említi Norvégiát, ahol nincs drog-gyorsteszt, de a norvégok bemutatták az oktatási anyagukat, amely alapján úgy fel van készítve a rendőr a felismerésre, hogy 98 százalékos bizonyossággal dolgoznak. Az eredményeket az utólagos laborvizsgálatok igazolták vissza. A felismerés folyamata onnan indul, hogy például először kezet fognak a sofőrrel, így tapasztalva meg, hogy izzad-e a tenyere. De figyelik a pupillát, a reakcióképességet, mozgásos teszteket végeznek. Érdekes részlet – említi meg Jámbor István -, hogy a norvégoknál a tipikus elkövetői kör az egészségügyben dolgozó személy, mert könnyen hozzáférnek olyan gyógyszerekhez, amelyek hatóanyaga bódultságot okoz.

Az ittasságellenőrzés sokkal egyszerűbb: a kilélegzett levegő-, illetve a vér alkoholkoncentrációja az egyetlen szempont, amely szerint a bűncselekmény megvalósulását igazoltnak tekintjük. A bódult állapotnál azonban lényegtelen a koncentráció, az számít, hogy az adott ember milyen állapotban van az ellenőrzés pillanatában, tehát, hogy létrejött-e a bódult állapot. A bizonyítás nehézkesebb, mert sokféle anyag okozhat bódultságot. Ittasnál csak az etilalkohol a keresett anyag, a bódultnál sokféle anyagot kell keresni, így költségesebb a laborvizsgálat is: így, ha igazolt esetben bűnügyi költség lesz, azt a terheltnek meg kell fizetni, ez 50-100 ezer Ft-ra is rúghat (a büntetés ennél jóval nagyobb is lehet).

Alapvetően az ittas és a bódult állapotú vezetés büntetési tétele ugyanaz, elkövetői kör is hasonló, nincs nagy különbség a szankcionálás terén, mindkét esetben kötelező a járművezetéstől való eltiltást alkalmazni. Akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, de az első esetben, gyakran a másodikban sem szabnak ki végrehajtandót. Halálos baleset okozásánál ittas, vagy bódult állapotú vezetés esetén már kiszabnak letöltendő büntetést. Nagyon fontos tudni, hogy a helyzet megítélésében nincs jelentősége annak, hogy egy orvos által az adott személynek felírt legális gyógyszer okozza a bódult állapotot, mert az is megvalósítja a bűncselekményt, attól, hogy „jogszerűen bódult” valaki, attól tilos vezetnie.

Járművezetés bódult állapotban bűncselekmény csak laborvizsgálat eredményével igazolható. A beküldött vérmintában a hatóanyagok jelenlétét vizsgálják, amely alapján egy toxikológus szakértő állapítja meg, hogy bódult volt-e a sofőr az adott időpontban. Ittasság esetén azonban a helyszínen lezárható a vizsgálat, egy hiteles légalkoholmérővel. Igaz sokszor követi 30 percen belül vér és vizeletminta, ugyanis, ha a helyzetből adódóan (például baleset idején mentés) nem tudják a cselekmény időtartama után 30 percen belül megfújatni a rendőrök a bajba került vezetővel a szondát, akkor vér- és vizeletminta szükséges a bizonyításhoz.

Magyarországon a szabályzás szerint a vérminta kikényszeríthető, a vizeletminta levétele azonban nem, mert a katéterezés műtétnek minősül (az egyénnek joga van a testi épségéhez, ezért van törvényben, hogy a vérvétel kikényszeríthető, a tűszúrás már a testi épség megsértése). A mintavételek kikényszeríthetőségének gyakorlatában nemzetközi viszonylatban mások a szabályok. A németeknél kötelező „pisilni” a helyszínen, mindegy, hogy nő vagy férfi az illető, és nem tekintik azt sem, hogy miképp oldja meg. Van, ahol nem adott a hatóságnak a fizikai erőszakkal való kikényszerítés lehetősége, ellenben a mintaadás megtagadása olyan súlyú cselekmény, ugyanazzal a szankcióval, mint maga az ittas vezetés. Így jogilag fogják meg (a közreműködés megtagadása a szabálysértés megnevezése) az ellenőrzésnek ellenálló sofőrt.

De vajon itthon kiképzik a rendőröket a drogfogyasztók felismerésére? – Jámbor István ezredes elmondása szerint van erre vonatkozó képzési anyag. Ezekben szerepel, hogy milyen szerek milyen tüneteket okozhatnak. Azonban az ilyen helyszíni, bódult állapotot felmérő vizsgálatban is közre kell működnie a megállítottnak. Enélkül marad a mintavételre történő előállítás, amelynek a jogi feltétele a gyanú, tehát nem kell bizonyítottnak, vagy megalapozottnak lenni a drogfogyasztásnak, elég a „sejtése”, hogy szer hatása alatt állhat az ellenőrzés alá vont sofőr. A mintavétellel tisztázzák a helyzetet. De fontos – hívta fel a figyelmet az ezredes -, hogy valamilyen körülménynek fenn kell állnia, csak úgy nem utalható be senki mintavételre.